5 kevésbé ismert zenekar, amit meg kell nézned a Szigeten

5 kevésbé ismert zenekar, amit meg kell nézned a Szigeten
2017. augusztus 8.

Mi biztosan ott csápolunk majd az első sorban!

Tudjuk, tudjuk, jön P!nk, a Major Lazer, Macklemore és Iggy Azalea is, de érdemes egy pillantást vetni a nem feltétlenül főműsoridőben fellépő zenekarokra is. Idén a Sziget a szokásosnál is jobban kitett magáért, jobbnál jobb feltörekvő, a mainstreamnél sokszor érdekesebb zenéket játszó együttest is meghívtak. Ezek a mi kedvenceink!

Jagwar Ma

Ennek az ausztrál, pszichedelikus rockos-house-os, jól táncolható zenét játszó zenekarnak csupán két albuma jelent meg eddig, de a különleges stíluskeverés miatt megkerülhetetlenek. A számok nyárias, bulis hangulata egyértelműen a Szigethez illik!

OTP BANK Színpad by A38, hétfő, augusztus 14. 18:30 – 19:45

Mando Diao

Az alternatív, táncolható rockot játszó svéd Mando Diao koncertjére azért vagyunk különösen kíváncsiak, mert idén lecserélték a frontembert, s ettől elég sokat változott a hangzásuk. Szerettük a régi felállást, de az új is ígéretesen, talán még a korábbinál is energikusabban hangzik. Nemrég jött ki az új lemezük már az új énekessel, ez a kedvenc számunk róla:

Dan Panaitescu Nagyszínpad, péntek, augusztus 11. 16:00 – 17:15

Metronomy

A nagyon vidám, retró (más-más évtizedre hajazó) hangulatú elektropopot játszó angol zenekar számait azért kedveljük annyira, mert ironikusak és jól táncolhatóak. A régebbi számok instrumentálisabbak, az újabbak inkább vokálisak, a dalszövegek pedig könnyen bemásznak az ember fülébe, és napokig ott is maradnak.

Dan Panaitescu Nagyszínpad, vasárnap, augusztus 13. 16:00 – 17:15

Allah-Las

A Los Angeles-i sivatagi hangulatú pszichedelikus garázsrockot játszó zenekar az idei Sziget egyik legaktuálisabb, feltörekvő zenekara. Ismerősen hangzó, 60-as éveket idéző számaik azokat is nosztalgiával töltik el, akik nem is éltek akkoriban.

OTP BANK Színpad by A38, vasárnap, augusztus 13. 20:15 - 21:30

White Lies

Az angol poszt-punk/indie rockot játszó zenekar kissé sötét hangzását imádni fogod, ha régi nagy kedvenced a Joy Division, de akkor is, ha a The Killers áll közelebb hozzád. Tökéletes választás, ha idén sok változás történt az életedben, esetleg egy fájdalmas szakítás, érzelmes, de cseppet sem nyálas zenéjük gyógyír lehet a sebeidre!

Dan Panaitescu Nagyszínpad, vasárnap, augusztus 13. 17:45 - 19:00

Selena Gomez bemutatja: ez lesz az ősz legtrendibb szoknyája

Ha Selenára hallgatsz, te is beszerzel ebből egyet az őszre!

Büszkeség: magyar grafikuslány munkáját tartják a kezükben a Trónok harca sztárjai – FOTÓK

Nagy büszkeség, ismét magyar művészre esett a világsztárok választása!

Előfizetés