Szépség
„Ha azt csináljuk, amit szeretünk, akkor bármire képesek vagyunk” – Benes Anita
Fontosat üzent a nőknek Benes Anita.
Benes Anita a Daalarna vezető tervezője már bebizonyította, hogy nincs olyan akadály, amit ne tudna leküzdeni. A nemzetközileg is elismert, többszörösen díjnyertes tervező három gyermek - Áron, Sára és Ábel - édesanyja, aki tizenkilenc évvel ezelőtt, amikor megalapította a saját vállalkozását egy percig sem gondolkodott azon, hogy vajon képes lesz-e helytállni mindkét területen.
Ismerjétek meg Benes Anita #képesvagyok történetét, ami példamutató lehet mindannyiunk számára.
Természetesen ez az életforma – vezetőnek és családanyának lenni egyszerre – lemondásokkal jár, de a gyerekeim hatására sokkal tudatosabbá is váltam. Nekik köszönhetem, hogy sokkal erősebb és összeszedettebb vagyok, hogy nincs olyan váratlan helyzet, amin ne tudnék felülkerekedni, hiszen anyaként mindannyian a lehetetlen helyzetek megoldására vagyunk programozva. Ez a képesség pedig különösen jól jön olyan területeken, mint a divat és az esküvők világa. A mi szakmánkban kiemelten fontos a tettrekészség, a gyorsaság, a pontosság és az ügyfélközpontúság, hogy maximális odaadással és pozitív, megoldáscentrikus attitűddel fogadjunk minden egyes kérést
- Benes Anita a Daalarna vezető tervezője.
#Képesvagyok...
Fejezd be te is a mondatot!
.
Csatlakozz te is egymást támogató kampányunkhoz, oszd meg a saját történetedet, használd a #képesvagyok hashtaget, hogy eljuttathassuk másokhoz, akiknek lehet, hogy pont a te sztorid fogja megadni a kezdőlökést! Háromgyerekes édesanya vagy, és képes vagy egyedül nevelni őket? Nőként állsz helyt egy erősen férfiak uralta munkakörben, és képes vagy túllendülni a sztereotípiákon? Meséld el, te mire vagy képes, mert lehet, hogy pont a te történeted lesz az, ami mást átlendít egy nehéz időszakon, hullámvölgyön.
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
4 egyszerű szokás, amit ha nem tartasz be, akkor a pillanatok alatt visszajönnek a leadott kilók
A szakértők szerint ezt a 4 egyszerű szokást kell beépítened a mindennapokba, hogy könnyedén elérhesd a vágyott nyári alakot!
„A sötét foltjaim elhalványultak” - Ez a francia szérum sokak szerint igazi csodaszer a pigmentfoltok ellen
A fogyasztók egy része meg van győződve arról, hogy ez a francia szérum a megoldás a legmakacsabb pigmentfoltokra.
Hivatalos: Őket tartják minden idők legtúrértékeltebb színészeknek a világon - több tízezer szavazat érkezett!
Szerinted sem érdemlik meg a néha már túlontúl kiemelt figyelmet ezek a színészek?
Michelle Yeoh esküvői ruhája joggal érdemelheti ki minden idők egyik legmenőbb menyasszonyi darabja címet - FOTÓ
Michelle Yeoh pár nap híján 60 éves volt, amikor másodszor is oltár elé állt. És valami igazán extra darabban tette még emlékezetesebbé életének egyik legkülönlegesebb napját.
Toplista: A 10 legjobb tengerparti nyaralóhely Európában 2024 nyarára
Még nincs ötleted hová utazzatok a nyáron, de az biztos, hogy Európán belül tervezitek Összegyűjtöttük a kontinens legszebb tengerpartjait!
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!