Szépség
Példakép! Adele először mesélt hihetetlen fogyásának történetéről, és van egy nagy tanulsága annak, amit mondott
Még mindig csak ámulunk azon, hogy milyen bomba formában van az énekesnő!
Először 2019 októberében számoltunk be arról, hogy Adele válása után életmódváltásba kezdett, ezt pedig olyan szinte sikerült fokoznia, hogy 2020 augusztusában már alig ismertünk rá. Az énekesnő több mint 40 kilótól szabadult meg a ketogén diéta és személyi edzője segítségével, akivel az elmúlt 3 évben naponta kétszer-háromszor edzett.
Adele pedig le se tagadhatná, hogy milyen jól érzi magát a bőrében. Hosszú idő után a szerelem is rátalált Rich Paul sportügynök személyében, és öt év után hamarosan debütál új albuma is. Egy szó mint száz, az énekesnő életében most minden a helyére került és végre elérte azt a külső-belső harmóniát, amire már évek óta annyira vágyott. Erről az átalakulásról és az elmúlt évekről most a Vogue hasábjain mesélt!
Arra jöttem rá, hogy miközben edzem, elmúlnak a szorongásaim.
- kezdte.Viszont valami másról is mesélt. Amikor tavaly májusban megosztott egy fotót magáról, hogy megköszönje a rajongóinak a születésnapi köszöntéseket, illetve az egészségügyi dolgozóknak azt a sok erőfeszítést, amit az emberekért tesznek, a sok pozitív komment mellett bizony az irigykedők is előkerültek.
Megértem, hogy egyes nők miért érezték sértve magukat. Vizuálisan sok nőt képviseltem. De én ugyanaz az ember vagyok. A legdurvábban a nők beszéltek a testemről. Rohadtul csalódott voltam emiatt. Megbántottak!
- mesélte a negatív kommentekről.Sok hírességgel ellentétben Adele átalakulása nem egy marketing kampány része, nincs valami csodatermék a háttérben és nagyobb bejelentést sem tervez tenni semmilyen témában. Szimplán csak elérkezett arra a pontra, hogy úgy érezte, itt az ideje rendbe tennie az életét minden téren!
Az embereket meglepte, hogy nem osztottam meg velük az "utamat". Megszokták, hogy mindenki mindent dokumentál az Instagramon, és a legtöbb ember az én helyemben kötne valami nagyszerű üzletet egy diétás márkával. A fészkes fenét érdekel ez. Én ezt magamért tettem, és nem másért. Szóval miért kellett volna bármit is megosztanom? Nem találtam ebben semmi különlegeset. Ez az én testem.
És ezt láttad már?
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Hivatalos: Őket tartják minden idők legtúrértékeltebb színészeknek a világon - több tízezer szavazat érkezett!
Szerinted sem érdemlik meg a néha már túlontúl kiemelt figyelmet ezek a színészek?
Michelle Yeoh esküvői ruhája joggal érdemelheti ki minden idők egyik legmenőbb menyasszonyi darabja címet - FOTÓ
Michelle Yeoh pár nap híján 60 éves volt, amikor másodszor is oltár elé állt. És valami igazán extra darabban tette még emlékezetesebbé életének egyik legkülönlegesebb napját.
Toplista: A 10 legjobb tengerparti nyaralóhely Európában 2024 nyarára
Még nincs ötleted hová utazzatok a nyáron, de az biztos, hogy Európán belül tervezitek Összegyűjtöttük a kontinens legszebb tengerpartjait!
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!
Újabb 7 elképesztően hangulatos vár Magyarországon
Ismét megmutatjuk, miért érdemes egy kirándulás alkalmával hazánk várait megcélozni!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!