Szépség
Mit szól a mostani férje? Volt exéről zengett ódákat nyilvánosan a gyönyörű filmcsillag
Szakítani sokféleképpen lehet, de a boldog emlékek tényén ez úgy tűnik, hogy mit sem változtat.
Az embereket mindig is vonzotta kedvencük életének minden egyes apró kis titka, melyek közt kétségtelenül a romantikus címkével ellátott részletek bizonyulnak a legértékesebbnek és hát meg kell hagyni, hogy szerelmi szálakban a sztárvilág erős csak igazán.
Azt már nagyon jól tudjuk, hogy volt, akinek a boldogító igen egész korán elhagyta a száját és olyanok is akadtak, akik között nem is egyszer lobbant fel az a bizonyos láng, amit annyira komolyan is vettek, hogy többször is az oltár elé álltak újabb esélyt adva egyszer már zátonyra futott szerelmüknek. Most pedig következzenek azok az elfeledett, vagy éppen így vagy úgy a köztudatban ragadt '80-as, '90-es évekbeli románcok, ahol bár a gyengéd érzelmek már rég tovaszállták és a legtöbben, ma már hosszú évek óta más oldalán boldogok, ám még ennyi év után is tudnak szépen mesélni közös múltjukról és egykori partnerükről.
Kattints tovább és nézd meg, hogy miként látták és milyen embernek ismerték egykori szerelmüket ezek a világhírű sztárok!
Még több szerelmes sztársztorira vágynál? Akkor ezt a listánkat se hagyd ki!
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Hivatalos: Őket tartják minden idők legtúrértékeltebb színészeknek a világon - több tízezer szavazat érkezett!
Szerinted sem érdemlik meg a néha már túlontúl kiemelt figyelmet ezek a színészek?
Michelle Yeoh esküvői ruhája joggal érdemelheti ki minden idők egyik legmenőbb menyasszonyi darabja címet - FOTÓ
Michelle Yeoh pár nap híján 60 éves volt, amikor másodszor is oltár elé állt. És valami igazán extra darabban tette még emlékezetesebbé életének egyik legkülönlegesebb napját.
Toplista: A 10 legjobb tengerparti nyaralóhely Európában 2024 nyarára
Még nincs ötleted hová utazzatok a nyáron, de az biztos, hogy Európán belül tervezitek Összegyűjtöttük a kontinens legszebb tengerpartjait!
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!
Újabb 7 elképesztően hangulatos vár Magyarországon
Ismét megmutatjuk, miért érdemes egy kirándulás alkalmával hazánk várait megcélozni!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!