10 híresség, aki kétszer is ugyanannak mondta ki a boldogító igent

10 híresség, aki kétszer is ugyanannak mondta ki a boldogító igent
Forrás: gettyimages.com

Promóciók

Hollywood fénykorát idézi a CCC legújabb kapszulakollekciója - a főszerepben Marilyn Monroe és Gino Rossi

Promóciók

Amit Wildhorn képvisel, bekúszik az ember bőre alá

Életmód

A legboldogabb nők 6 közös tulajdonsága

Promóciók

A Hotel Divinus***** Superior Debrecen zöld szívében, a mindenki által kedvelt Nagyerdőn várja a kikapcsolódni vágyókat.

Facebook
Twitter
Pinterest

A sztárok szerelmi életét már hosszú évtizedekkel előtt is megannyi rejtély és titok övezte, és bár az afférok nagy része még a nyilvánosságra kerülést sem élte meg, addig a boldogító igen már egészen más tészta.

Az álomgyár láthatatlan falai között nem ritka, hogy sokan már egészen fiatalon fejest ugranak a házasságba, mit sem foglalkozva azzal, hogy a rózsaszín köd néha igencsak csalóka, és vannak olyanok is, akik az első nász kudarcai után sem adják fel a reményt azzal kapcsolatban, hogy az imádott személyt csak azért is nekik rendelte a sors!
Míg páran nem bírták egymás nélkül és csak kisebb szünetet tartottak két örökre szóló holtodiglan-holtomiglan között, addig mások akár hosszú évekig megadták az esélyt egy új szerelemnek, míg rá nem jöttek arra, hogy az újrakezdés lehetőségében is van valami végtelenül romantikus. És volt, akinek a második próbálkozás olyan jól végződött, hogy még a mai napig is együtt vannak! Kattints tovább galériánkra és nézd meg, hogy mely sztárok mondták ki kétszer is ugyanannak a boldogító igent!

Galéria / 10 kép

10 sztárpár, akik kétszer is ugyanannak mondták ki a boldogító igent

Megnézem a galériát

Videók

Promóciók

Hollywood fénykorát idézi a CCC legújabb kapszulakollekciója - a főszerepben Marilyn Monroe és Gino Rossi

Promóciók

Amit Wildhorn képvisel, bekúszik az ember bőre alá

Életmód

A legboldogabb nők 6 közös tulajdonsága

Promóciók

A Hotel Divinus***** Superior Debrecen zöld szívében, a mindenki által kedvelt Nagyerdőn várja a kikapcsolódni vágyókat.

Kép
Életmód

6 csillagjegy, aki nagyon sok pénzhez juthat a következő hetekben - nekik szerencsét hoz a Jupiter-Uránusz együttállás!

Április 20-án érkezik a Jupiter-Uránusz együttállás, ami az év legjelentősebb asztrológiai eseménye. Tudd meg, hogy a te csillagjegyedre hatással lesz-e!

Kép
Stílus

Gigi Hadid bemutatja: A farmer, ami nélkül a divatos nők nem tudnák túlélni a tavaszt

A farmerek szára idén tavasszal ismét kicsit tágabb irányt vesz, és ami azt illeti elég jól is néz ki!

Kép
Életmód

28 emlékezetes autós film, amit látnod kell

Az autó egy filmben lehet főszereplő vagy kulcsfontosságú kellék – egy biztos: sokszor tesz emlékezetessé egy-egy jelenetet.

Kép
Életmód

Hivatalos: Ez minden idők 10 legjobb filmje - több százezer szavazat érkezett!

Ha még nem láttad ezeket, akkor muszáj lesz! Íme minden idők 10 legjobb filmje a nézők szerint!

Kép
Életmód

Ezt teszi a testeddel napi 10 ezer lépés egy éven át: nem fogod elhinni

Michelle King influencer egy éve mindennap 10 000 lépést sétál. Beszámolójából kiderül, jobb-e ez, mint edzeni járni!

Kép
Sztárok

Brad Pitt új barátnője kísértetiesen hasonlít Angelina Jolie-ra - FOTÓ

Bradt Pitt női ideálja most már egyértelmű, ugyanis frissen elvált barátnője kiköpött hasonmása Angelina Jolie-nak!