„Még amikor az orosz tankok közeledtek, akkor is úgy gondoltam, hogy maradok” - ukrán fiatalok beszámolója az új élet lehetőségéről Lengyelországban

Az ukrajnai invázió első pillanatától kezdve próbáltam hasznosan tölteni az időmet Lengyelországban. A barátaimmal a krakkói orosz nagykövetség előtt tüntettünk. Aztán elmentem a lengyel-ukrán határra

Akkor kezdtük a közös életünket, és ebben a helyzetben úgy érzetük a stabilitás a legfontosabb. Mivel a férjem egy amerikai cégnél dolgozott, felajánlottak neki egy lengyelországi pozíciót, arra az esetre, ha Oroszország megtámadná Ukrajnát. Nem volt könnyű döntés, de mérlegeltük a kockázatokat, és úgy döntöttünk, megragadjuk ezt a lehetőséget. Hamar kiderült, hogy otthon sokan nem értettek egyet ezzel a döntéssel, és szkeptikusan fogadták, hogy eljöttünk Ukrajnából.

Sosem gondoltam volna, hogy valaha elhagyom Ukrajnát. Még amikor az orosz tankok közeledtek Kijev felé, akkor is úgy gondoltam, hogy maradok a családommal és a barátommal. Csak az után hoztam meg ezt a döntést, hogy az ismerőseimtől hallottam, hogy milyen szörnyű dolgokat művelnek a férfiakkal, nőkkel és gyerekekkel az orosz katonák a megszállt területeken. Azt mondtam magamnak, nem tudnám ezt a terhet cipelni, ha velem is megtörténne

Találtunk egy Varsóba tartó vonatot, de mikor megérkeztünk az állomásra, semmilyen információt nem találtunk róla. Mivel sokan hagyják el Ukrajnát, biztonsági okokból elég nehéz hozzájutni az ilyen típusú hírekhez. Valahogy feljutottunk egy kocsira, ami már tele volt emberekkel, és a bombázás hangjai között hagytuk el az állomást. Mi szerencsések voltunk, mert sokan maradtak hátra, akik nem találtak helyet a vonaton. Az emberek a közlekedőben is álltak vagy feküdtek, mivel legalább kétszer annyian voltak, mint ahányan normál körülmények között felfértek volna.

Sokan teljesen elveszettnek érzik magukat, miután átjönnek a határon. Féltik azokat, akiket hátra kellett hagyniuk, és a gyermekeiket, akikről még nem tudják, hogy tudnak majd gondoskodni. Minden nap hallunk olyan elválásról szóló történeteket, amik mindannyiunkat megérintenek, még a legerősebbeket is. Az önkéntesek, különösen azok, akik beszélnek ukránul, igyekezzenek érzelmi támogatást is nyújtani a menekülteknek

Az emberek nagyon sok módon tudnak segíteni, és az, hogy valaki eljön szortírozni az adományokat pont annyira értékes, mint ha valaki a házába fogad be menekülteket, vagy pénzadományt ad.

Pontosan tudom, hogy mennyire fontos most az anyagi biztonság, ezért szeretnék munkát találni Lengyelországban. Mivel egyetemi végzettségem van, és beszélek lengyelül, nagyon remélem, hogy elég pénzt tudok keresni ahhoz, hogy támogassam a szüleimet, és az ukrán hadsereget.

Már nem olvasom a híreket. Borzasztó érzés olyan országban élni, amit elemészt a háború. Muszáj valamennyire függetlenítenem magam a borzalmaktól, azért hogy valami hasznosat tudjak tenni itt, Lengyelországban. Tudom, hogy a családomnak szüksége van rám, de a gondolat, hogy esetleg nem láthatom őket többé, elviselhetetlenül nehéz.

Apám nem akarja elhagyni Ukrajnát. A barátomat nagy eséllyel behívják a hadseregbe. Sok most a bizonytalanság és ez nagyon nehéz.

Volt olyan pillanat, amikor bűntudatom volt, hogy elmenekültem Ukrajnából még a háború előtt. Tisztában vagyok azzal, hogy mennyi szenvedést kell kiállnia a családomnak és a barátaimnak otthon. Ez a fájdalom sok formát ölthet. A párom és én sosem gondoltuk volna, hogy egyszer csak egy másik országban találjuk magunkat, az otthonunkban dúló háború elől menekülve. Nem gondoltuk, hogy ilyen fiatalon eljövünk Ukrajnából. Most nem tudjuk, mit hoz számunkra a jövő. Oroszország mindent elvett tőlünk.

A menekültek jogsegélyezése szempontjából még nagyon sok tennivaló van Lengyelországban és más EU-s tagállamokban is. Szeretnék része lenni ennek a folyamatnak.

Nagyon kevesen tudják mit is jelent menekültnek lenni. Az én munkám, hogy elmagyarázzam nekik, hogy mit kell tenniük, és mit ne tegyenek, ha megkapják a menekült státuszt. Ezeknek az embereknek követnie kell az eljárásrendet, hogy jogosultak legyenek a nemzetközi védelemre, ami bizonyos korlátozásokkal jár a lengyelországi vagy más állambeli tevékenységüket illetően. Miután ezeket a lehetőségeket megismerik, dönthetnek, hogy hogyan tovább. Ez nem csak kommunikáció; sokkal inkább egyfajta konzultációt folytatunk velük, hogy mit kell tenniük azért, hogy legálisan ebben az országban maradhassanak

A háború megváltoztatja a világról alkotott nézeteidet. Azok a dolgok, amik korábban olyan fontosnak tűntek, mind elhalványulnak azok mellett, amik tényleg számítanak. Mások segítése lett most az első számú prioritás számomra. Barátaimat vesztettem el ebben a háborúban, így megtanultam értékelni az emberi életet. Amikor a halál olyanokat ragad el, akiket ismersz, megtanulsz másokra is figyelni, és más perspektívából nézni az életet, nem csak a sajátodból

Az ukránok most épp a demokráciát védelmezik az egész világ számára. Muszáj felismernünk az ukrán emberek szenvedéseit, és minden eszközünkkel azon lenni, hogy minél több emberhez eljuttassuk a hírüket. A tétlenség azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, ami ott zajlik. Csakis a cselekvés hozhatja el a változást.

Nagyon fontos, hogy a szavak mellé a tettek is felnőjenek. A nemzetközi közösségnek muszáj meghallania az áldozatok szavát, és segítenie kell Ukrajnát, különben az oroszok egyre messzebbre fognak menni. Jelenleg Európa a legnagyobb migrációs válsággal néz szembe a második világháború óta. Ha a világnak nem lesz hatékony válasza, a háború nehézségeit rövidesen más területeken is érezni fogjuk.