
Wirtz Ágnes: „Az állami gondozásban lévő gyerekek szégyenteljes helyzetben vannak!” - VIDEÓ
Wirtz Ágnest és a Világszép Alapítványt az InStyle magazin a #képesekvagyunk összefogni kategóriában jelölte az idei #Képesvagyok gálán. Ebben a kategóriában olyan összefogásokat szeretnénk kiemelni, melyek az elmúlt időszakban bizonyították, hogy a közösségnek milyen határtalan ereje van. Együtt erősebbek vagyunk, és ha kiállunk, azzal olyan változásokat idézhetünk elő, melyekről korábban azt gondoltuk, lehetetlenek.
Wirtz Ágnes 2010-ben alapította meg a Világszép Alapítványt, melynek az a missziója, hogy a családjukból kiemelt és az állam gondoskodásában élő gyerekek is megtapasztalhassák az elfogadó szeretetet, az egyénre szabott figyelmet, mivel a szülők jelenléte, illetve közeli, bizalmi kapcsolatok hiányában számukra nem egyszerű feladat, hogy értékesnek lássák magukat, és tudatában legyenek az erősségeiknek, gyakran önbizalomhiánnyal küzdenek, és az önállósággal is gondjuk lehet. „Olyan világot teremtünk, ahol megtalálhatják és láthatják magukban a szépet – mert minden gyerek egy egész világ, és minden gyerek maga is Világszép” – hangsúlyozta az alapítvány, melynek munkásságát többek között Tóth Vera támogatja, aki a szervezet egyik mentoráltjával duettet is énekelt: ez a Hiszek benned című dal.