Borítókép: Toplista: Tim Curry 5 legjobb filmje, amit egyszer mindenkinek látnia kell Forrás: Getty Images

Toplista: Tim Curry 5 legjobb filmje, amit egyszer mindenkinek látnia kell

Ujvári Viki szerző fotója
Utoljára frissítve:
Ezeket a Tim Curry filmeket mindenképpen meg kell nézned egyszer az életben.

Augusztus 25-én, 80 éves korában elhunyt Tim Curry. A színész 2012-ben súlyos stroke-ot kapott, amelynek következtében részlegesen lebénult és későbbi éveiben is komoly egészségügyi problémákkal küzdött.

Tim Curry 1946. április 19-én született a cheshire-i Grappenhallban, Angliában. Édesapja a királyi haditengerészet káplánja volt, így a család sokat költözött - többek között éltek Hongkongban is. Amikor Tim 11 éves lett, családja Plymouthban telepedett le. Minden bizonnyal ebben szerepet játszott az is, hogy édesapja ekkoriban stroke-ot kapott, majd egy évvel később, 1958-ban tüdőgyulladás következtében elhunyt.

Később tehetséges fiúszoprán lett belőle, majd 1968-ban angol és dráma szakon szerzett diplomát a Birminghami Egyetemen. Első jelentős színpadi szerepét még ugyanebben az évben kapta, a Hair című musical eredeti londoni szereplőgárdájának tagjaként. Ezt követte 1973-ban a The Rocky Horror Show darab, amit 1975-es a filmes adaptáció, a The Rocky Horror Picture Show követett. Innentől kezdve nemcsak a színpadon szerepelt, hanem egyre több filmes mellékszerepet is kapott. Többek között az Annie, a Vadászat a Vörös Októberre, Stephen King: Az, a Reszkessetek, betörők! 2.: Elveszve New Yorkban, A három testőr, a Kongó és a Muppet Kincses Sziget című filmekben is szerepelt. Legnagyobb elismerései között szerepel egy Emmy-díj, emellett egy Grammy-, két Olivier- és három Tony-díjra is jelölték.

Következzen Tim Curry 5 legjobb filmje, amit a rajongók szerint mindenkinek látnia kell!