Forrás: Papp Endre
„Az első találkozásunk után már azt mondtam: ez a lány lesz a feleségem” - így szeretett egymásba Tenki Dalma és Georgita Máté Dezső
Tenki Dalma és Georgita Máté Dezső valódi példái a „szerelem első látásra” történetnek: nyolc évvel ezelőtt ismerkedtek meg, és az érzelmek olyan gyorsan bontakoztak ki, hogy alig három hónappal később már jegyespárként készültek a közös jövőre. Most elmesélték nekünk, hogyan indult kettejük története, és milyen volt az a sorsfordító pillanat, amikor tudták: megtalálták az igazit.
Hogyan ismertétek meg egymást, milyen volt az első találkozás?
Dalma: Miskolcon találkoztunk úgy igazán először, bár előtte is volt már rá példa, hogy összenéztünk, de akkor még csak messziről. Dezső megnézett egy előadásban, aztán leültünk egy csapattal beszélgetni és órák után azt vettük észre, hogy már csak ketten vagyunk, és reggelig beszélgettünk. Aztán pedig elhívott hambizni és jött a szerelem!

Dezső: Igen, ez valamikor május elején volt, és az előtte való időszak nekem nagyon kaotikus volt magánéleti szempontból, folyamatosan menekültem magam elől, és hosszú idő után ebben a miskolci beszélgetés alkalmával éreztem először azt, hogy meg merek állni, nem kell rohannom. Megnyugvást és békét éreztem.
Mikor érzetétek azt, hogy tényleg megtaláltátok az igazit? Mi volt az a pillanat, amikor ez tudatosult bennetek?
Dalma: Én azt hiszem, tudat alatt azonnal éreztem, hogy ő az. De nem akartam beleélni magam. Aztán az idő megmutatta, hogy jó volt a megérzésem.
Dezső: Pont a múltkor beszélgettünk a szüleimmel erről, és anya említette, amire én már ennyi idő távlatából nem is emlékeztem, hogy Dalmával az első találkozásunk után már azt mondtam nekik: ez a lány lesz a feleségem. Valahol az is durva, hogy három hét ismertség után például elmentünk Rómába öt napra.

Az InStyle őszi lapszámának címlapján Ember Márk és Havasi Virág szerepelnek, akik most először meséltek ilyen mélységben kapcsolatukról és esküvőjük legszebb pillanatairól. Ráadásul a nagy napról készült exkluzív fotókat is megmutatjuk az olvasóknak! A lapszám központi témája a szerelem: Márk és Virág mellett több ismert sztár is elmesélte, melyik volt életük legmeghatározóbb pillanata, amikor biztosan tudták, hogy megtalálták az igazit. Az őszi lapszám már elérhető az újságárusoknál ITT!









