Borítókép: Mintha ikrek lennének: 7 sztárpáros, akikről senki nem hiszi el, hogy nem rokonok Forrás: Mokép, Getty Images

Mintha ikrek lennének: 7 sztárpáros, akikről senki nem hiszi el, hogy nem rokonok

Ujvári Viki szerző fotója
Utoljára frissítve:
Azt mondják, mindenkinek él valahol egy hasonmása, de mi történik akkor, ha a másik ember történetesen szintén világsztár?

A sztárvilág hírei között persze mindig akad valami meglepő, de a hírességek nem csak a velük kapcsolatos történetek miatt tartogatnak érdekességeket. Néha például az is elég, ha egyszerűen egymás mellé állítjuk őket.

Kicsit sem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy Hollywoodban nem ritka, hogy egy-egy híresség megtévesztésig hasonlít egy másikra. Némelyik páros láttán pedig tényleg olyan érzésünk támadhat, mintha rég elveszett ikertestvérek lennének. A jelenség pedig abszolút nem egyedi, a hétköznapokban is találni erre példákat, hiszen az emberi arcok között rengeteg hasonlóág lehet, így eshet meg az, hogy még távoli rokonoknak sem kell lenni ahhoz, hogy ugyanazon vonásokat véljük felfedezni másokban. Persze mindez azért elég ritkán fordul elő, de kicsit sem lehetetlen, és ezt a tényt jól bizonyítják ezen sztárok is! Legalábbis a rajongók elméletei szerint zavarba ejtő köztük a hasonlóság. Kattints tovább, és döntsd el, hogy mennyire van igazuk!

Következzen 7 sztárpáros, akik a rajongók szerint döbbenetesen hasonlítanak egymásra!