Borítókép: Ő az igazi Mr. Big! A férfi, akiről a Szex és New York ikonikus karakterét mintázták Forrás: HBO

Ő az igazi Mr. Big! A férfi, akiről a Szex és New York ikonikus karakterét mintázták

Ujvári Viki szerző fotója
Utoljára frissítve:
A Szex és New York karakterei bár részben fiktív személyek, ám mint láthatod, nem minden esetben a fantázia szüleményei!

A Szex és New York első epizódját 1998. június 6-án mutatták be az Egyesült Államokban, és 6 évadon, 94 epizódon át sugározták egészen 2004. február 22-ig. A szériát ezután két film követte, az elsőt 2008-ban, a második pedig 2010-ben került a nagyközönség elé. A sztori és a barátnők körüli felhajtás pedig kicsit sem csillapodott, így végül 2021. december 9-én útjára indult a folytatás És egyszer csak… címen. Bár a széria elég megosztó, mégis immáron a harmadik évad premierje előtt állunk, ennek fényében pedig biztos, hogy nagyon is megérte a készítőknek újra belevágni a sztoriba.

Az eredeti sorozat Candace Bushnell a The New York Observer-ben 1994 és 1996 között futó Sex and the City rovata és ugyanezen néven megjelent könyve alapján készült. Az írónő 1958. december 1-én született a Connecticut állambeli Glastonburyben. 19 éves volt, amikor New Yorkba költözött, szabadúszó újságíróként dolgozott és 1993-ban kezdett el dolgozni a fent is említett lapnak. Talán ő se gondolta, hogy írása ekkora siker lesz, de az lett, és azóta 9 másik kötete jelent meg. Több interjúban is beszélt arról, hogy a Szex és New Yorkban Miranda, Samantha és Charlotte karakterét nem egy konkrét személy ihlette, hanem inkább barátnői történeteit gyúrta össze, azon nőkét, akik közel álltak hozzá, és akikkel sok időt töltött. Ám az sosem volt titok, hogy Carrie Bradshawt magáról mintázta, ám az évek múlásával annyian beleírtak a figura életének alakulásába, hogy már abszolút nem is kötődik hozzá.

Na és Mr. Big?

Még Candace Bushnell sem gondolja, hogy Carrie valóban Mr. Big mellett kötött volna ki, és bár ezen a téren mindig titokzatos volt, de mára már szinte biztos, hogy a karakter nagy szerelmét Ron Galotti ihlette. Hogy ki is ő? Mesélünk egy kicsit róla! Galotti Bronxban született olasz zsidó szülők gyermekeként, majd a kicsit kijjebb költöztek, és a New York államban található Peekskillben nőtt fel. Nehezen boldogult az iskolában, így végül csatlakozott a Légierőhöz, majd három és fél évig a Fülöp-szigeteken állomásozott. A leszerelése után édesanyja egyik barátjának magazinjánál kezdett el hirdetési felületet értékesíteni. Ez annyira megtetszett neki, hogy a Fawcett kiadónál folytatta munkáját, majd egy másik kiadóval szerződött le, ahol útjára indította a Country Living magazint. 1982-től kezdetben a Mademoiselle magazinnál dolgozott, majd újjáélesztette a Vanity Fair-t. Később a vállalat legnagyobb bevételt hozó lapjain, a Vogue-on és a GQ-n dolgozott. Végül elbocsátották (a hivatalos okot sosem hozták nyilvánosságra), ezután Vermontba költözött, azóta pedig visszavonultan él. Barátai történetei alapján Galotti imádta ezt az előkelő életet, az utazásokkal, a sofőrökkel és a luxus minden kényelmes részletével együtt.

Kétszer nősült: először Donna Kalajiant, a Hearst egyik laptulajdonosát vette el, ám a 12 éven át tartó násznak végül a nő viszonya vetett véget. 2004-ben Lisa Wilcox síbajnokkal kötötte össze az életét és a mai napig is vele él. A két házasság között Galotti Janice Dickinson modellel randevúzott - Dickinson később azt állította, hogy miatta hagyta el Sylvester Stallonét -, valamint Candace Bushnell-lel, akivel egy 1995-ös partyn ismerkedett meg. Egy évig randiztak, és az írónő a New York Observer-ben vezetett randirovatában írt először kettejük kapcsolatáról, ő adta neki a Mr. Big becenevet is. Erről egy interjúban mesélt: „Egy olyan New York-i férfi volt, akinek erős, magával ragadó személyisége van - egyszerűen észreveszed, ahogy belép a szobába. Azért neveztem el Mr. Big-nek, mert olyan volt, mint a legnépszerűbb, legbefolyásosabb srác a campuson”. Majd hozzátette: „Ron sokkal összetettebb személyiség, mint ahogy azt gondolnák. Főz, kertészkedik. Bizonyos szempontból inkább szeret otthon lenni, mint a városban mozogni”. Egyébként a szakítás után is jóba maradtak, a mai napig is tartják a kapcsolatot.

És ha már a Szex és New York, akkor ez is érdekelhet!