Borítókép: 10 felejthetetlen idézet a rendkívüli Szentesi Évától Forrás: Lábady István/InStyle

10 felejthetetlen idézet a rendkívüli Szentesi Évától

Tihanyi Luca szerző fotója
Utoljára frissítve:
Szentesi Évára nem túlzás azt mondani, hogy igazi példakép, és nem csak azoknak, akik valamilyen betegséggel élnek. Mindannyiunknak! Most tőle hoztunk néhány felejthetetlen, átgondolandó és olykor akár igen pimasz idézetet az életről!

Szentesi Éva neve ma már fogalom. Nemcsak íróként, hanem rákellenes aktivistaként is nyomot hagyott a magyar közéletben. Ő az a nő, aki nem fordította el a fejét, amikor szembe kellett néznie a halállal - sőt, kimondja a kimondhatatlant, és segít másoknak is beszélni róla, elfogadni és harcolni a betegséggel.

2012-ben indította el a Rúzs és Tükör című blogját, ahol a tőle megszokott nyers, őszinte stílusban írt a szerelemről, nőiségről, hétköznapi küzdelmekről és tabudöntögető kérdésekről. 2013 decemberében áttétes méhnyakrákot diagnosztizáltak nála. Éva ekkor döntött úgy, hogy a hallgatás és elvonulás helyett megmutatja a világnak a rák valódi arcát, a kétségeket és gyógyulása történetét. Célja, hogy minél több nő menjen el szűrővizsgálatra, és időben felismerjék a betegséget, illetve saját történetén keresztül segítsen. A története ezrekhez ért el, és rengetegeket indított el a gyógyulás felé vezető úton.

Szentesi Évával, a tavaszi lapszámunk címlapsztárjával épp egy éve ültünk le utoljára interjúzni egy podcastbeszélgetéshez, és akkor még nem tudtuk, de az volt az utolsó interjúja, mielőtt megtudta, hogy kiújult a rákja. Azóta túl van egy újabb kemoterápián, harmadjára mutat fityiszt a betegségnek, és hihetetlen erőtől és életszeretettől ragyogva tündököl a címlapunkon, és a legnagyobb öröm, hogy nálunk nyilatkozik róla először: jól van, erős, bizakodó, elengedte a haragot, a bántást, és csak az őt körülvevő szeretetre koncentrál.

Most pedig íme néhány felejthetetlen és tanulságos idézet tőle!

Szentesi Évával készült teles interjúnkat keresd az InStyle legújabb lapszámában! A címlapfotózáson készült interjút pedig ITT találod!

Szerezd be az InStyle tavaszi lapszámát!

A magazin már kapható az újságosoknál, ha pedig belelapoznál még több tartalomért, a magaziner.hu oldalán megteheted, sőt, meg is veheted az egész lapszámot digitális formátumban ITT! Ha pedig előfizetnél, 1 éves előfizetésünk szuper kedvező áron elérhető ITT! Köszönjük a bizalmad, jó olvasást és stílusos kikapcsolódást kívánunk!