Hiába imádták a férfiak, nő mellett talált rá a szerelem! Ő Samantha Fox felesége, akiért immár 7 éve bolondul
Samantha Fox 16 évesen kezdett el modellkedni és szexi fotóinak köszönhetően viszonylag gyorsan népszerűvé is vált a férfiak körében, ezen sikerét pedig próbálta a zeneiparban is kamatoztatni, majd három év aktív próbálkozás után, 1986 márciusában jelent meg első világhírű dala, a Touch Me (I Want Your Body).
A bombatestű énekesnő a '80-as évek végén randizott a később Ausztráliában csalásért elítélt Peter Fosterrel, aki bár szerette volna megkérni a kezét, ám az visszautasította a csillogó gyűrűvel járó ajánlatot. Ezután Paul Stanley-vel, a Kiss együttes énekesével és gitárosával járt, majd 1999 környékén kezdtek szárnyra kelni az első pletykák, miszerint Samantha Fox igazából leszbikus, sőt mi több, a Girlschool együttes egykori tagjával, Cris Bonaccival élt akkortájt együtt, aki később egy interjú során meg is erősítette kettejük románcát. Az énekesnő végül 2003-ban vállalta fel hivatalosan is a kapcsolatát kedvesével, Myra Strattonnal, aki egyben a menedzsere is volt.
Samantha Fox akkoriban őszintén mesélt arról, hogy bár élete során több nővel is volt kapcsolata, Myra élete szerelme, akivel szeretné leélni az életét, ám sajnos a sors másként akarta. Párjánál 2013-ban rákot diagnosztizáltak és sajnos 2015-ben végleg feladta a gyilkos kór ellen vívott harcát. Az énekesnő ezután Thaiföldre utazott, hogy egyedül élje meg a gyászát, és bár nagyon sokat fogyott szerencsére sikerült túllépnie a szeretett nő elvesztésének fájdalmán. 2016-ban aztán egy új szerelem lépett az életébe a norvég Linda Birgitte Olsen személyében, akivel aztán 2022 júniusában hivatalosan is oltár elé álltak.