Robert De Niro apjának szívszaggató története: A meleg festőművész, aki egész életében próbált megbékélni azzal, hogy igazából a férfiakat szereti
Robert De Niro szülei egy nyári iskolában, Hans Hofmann festészeti óráin ismerkedtek meg a Massachusetts állambeli Provincetownban. A pár hamarosan New York-i Greenwich Village-be költözött, ahol a festészetnek szentelték minden idejüket, 1942-ben pedig össze is házasodtak, majd 1943. augusztus 17-én megszületett egyetlen közös gyermekük, Robert.
A kis család körül mindig zajlottak a dolgok, pezsgő társasági élet jellemezte őket, baráti körükbe olyan illusztris művészek tartoztak, mint Henry Miller író, Tennessee Williams drámaíró vagy Valeska Gert színésznő. Az idill azonban sajnos nem tartott sokáig, Robert De Niro mindössze két éves volt, amikor szülei elváltak egymástól, édesapja ugyanis nem bírt tovább kettős életet élni, és bevallotta nejének azt, hogy a férfiakat szereti.
A színész egy rövid dokumentfilmet is forgatott néhai édesapjáról, Emlékezzünk a művészre: id. Robert de Niro címmel. 2013-ban a bemutató kapcsán pedig elmondta, hogy ezzel a művel szeretett volna tisztelegni néhai édesapja előtt, és megmutatni gyermekeinek azt, hogy milyen nagyszerű művész is volt a nagypapájuk, aki egyébként nemcsak expresszionista festő, de szobrász is volt. A néhai művész négy jegyzetfüzetet hagyott hátra, melyeket 1963-tól kezdve közel 10 éven át írt, ezekben legbensőbb gondolatait és érzéseit vetette papírra. „Ha Isten nem akarja, hogy homoszexuális legyek (ami miatt annyi bűntudat gyötör), akkor talál majd nekem egy nőt, akit szerethetek és aki szeretni fog. De igazság szerint nem szeretném, hogy a homoszexualitásom meggyógyuljon” - írta naplójában. Sorait olvasva jött rá fia arra, hogy édesapja mennyit küzdött az érzelmeivel, és sose értette meg, hogy mi Istennek a célja azzal, hogy melegnek teremtette.
A most 79 éves sztár ma már egészen másként csinálná a dolgokat. „Nem nagyon tudtam róla semmit. Bárcsak sokkal többet beszéltünk volna róla. Anyám többnyire nem nagyon akart beszélni ezekről a dolgokról, és igazából téged sem érdekelnek, ha egy bizonyos korban vagy. Szeretném, ha a gyerekeim megértenék ezt, megállnának egy pillanatra és rájönnének, hogy néha vannak dolgok, amiket most kell megtenni, nem pedig később, mert lehet, hogy 20 év múlva már késő” - mesélte egy korábbi interjúban a színész. Ma már persze tudja, hogy bár édesapja sose mondta neki konkrétan - sőt sikerei miatt egy kis féltékenység is volt benne -, de a maga módján büszke volt rá és nagyon szerette egyetlen gyermekét. Idősebb Robert de Niro 71 évesen, 1993-ban hunyt el rákban, manhattani otthonában.