Borítókép: 5 egykori gyereksztár, akikre ma már rá sem ismernél: elképesztő változáson ment át Sabrina, a tiniboszorkány! Forrás: ABC Photo Archives/Disney General Entertainment Content via Getty Images

5 egykori gyereksztár, akikre ma már rá sem ismernél: elképesztő változáson ment át Sabrina, a tiniboszorkány!

Emlékszel a My Girl cuki, szemüveges kislányára? És az megvan, hogy Sabrina, a tiniboszorkány már 47 éves?

Gyerekként a 90-es évek legsikeresebb filmjeiben szerepeltek, és alakítottak akkorát, hogy még ma is emlékszünk rájuk. Többen azóta is reflektorfényben élik az életüket, míg másokat csak kisebb szerepekben láthatunk, és nem sikerült meghaladni a gyerekkori sikereiket.

Kirsten Dunst

Kirsten Dunst az egyik legismertebb gyermekszínész volt a 90-es években, igazi nagy szerepekkel. Az Interjú a vámpírral című filmmel robbant be – mást Brad Pitt és Tom Cruise oldalán nem is nagyon lehetett volna tenni –, majd a Kisasszonyokkal és a Jumanjival folytatódott a karrierje.

Forrás: François Duhamel/Sygma/Sygma via Getty Images

Felnőtt színészként egyértelműen a Pókember trilógiával írta be magát Hollywoodba, de a Marie Antoinette-ben is olyat alakított, hogy tátott szájjal ültünk a moziban. A 41 éves színésznőnek sikerült elkerülnie azt, hogy sablonossá váljon, sokféle szerepet elvállalt az évek során, és a komikus szerepek legalább olyan jól állnak neki, mint a drámai karakterek.

Forrás: Stefanie Keenan/Getty Images for Baby2Baby

Galériánkban további négy gyereksztárról olvashatsz!

Az Éva magazin írása.