Reese Witherspoon imádja, hogy összekeverik lányával: de Ava ezt jóval nehezebben viseli
A Dr. Szöszi sztárja egy friss interjúban arról mesélt, hogy bár ő nagyon büszke arra, hogy ennyire hasonlít rá a lánya, és, hogy 45 évesen is testvéreknek vagy ikreknek gondolnák őket, Ava részéről ez a hasonlítgatás már nem annyira üdvözítő, és vegyes érzései vannak ezzel kapcsolatban.
A lány apja Ryan Phillippe színész, akivel Reese Witherpsoon a Kegyetlen játékok forgatásán szerettek egymásba. Van két közös gyermekük, Ava és Deacon. A gyerekek mindketten édesanyjuktól örökölték arcvonásaikat, bár Deacon azért apukájára is emlékeztet.
Reese elmondta, hogy, amikor már nagyon elege van Avának a felhajtásból, akkor Zoé Kravitzhez fordul tanácsért, akinek édesapja Lenny Kravitz, anyukája pedig a színésznő Lisa Bonet. Őket is rendre összekeverik ugyanis, csak épp Zoé ezt már könnyebben éli meg, hiszen maga is színészkedik.
Ava viszont nem akar a reflektorfénybe kerülni, komoly tanulmányokat folytat, a bolygót szeretné jobb hellyé tenni, és nem vágyik a bulvársajtóra. Reese elmondta, hogy nem könnyű neki tanácsokat adnia, mert ő nem híres emberek gyermekeként nőtt fel, ő az első a családban, aki ismert lett. Ezért is irányítja inkább tanácsért lányát a Kravitz-családhoz, bár ő is igyekszik maximálisan enyhíteni az időnként Avára nehezedő nyomáson.
Ezt olvastad már?
A JOY magazin írása.