
Lesifotósok kapták lencsevégre: Rebel Wilson ennél szerelmesebb már nem is lehetne
Rebel Wilson óriási átalakuláson ment keresztül az elmúlt években: rengeteg munkával több mint 30 kilótól sikerült megszabadulnia, ráadásul még a szerelem is rátalált. Júniusban coming outolt, vagyis árulta el a világnak, hogy egy gyönyörű nő rabolta el a szívét. Korábban pedig az is kiderült, hogy egy közös barát hozta őt össze Ramona Agrumával.
A színésznő azóta egy álomnyaraláson is részt vett szerelmével, akivel tökéletes harmónia uralkodik közöttük. Legalábbis ez sugárzik minden közös fotójukról, amit feltölt az Instára vagy épp, amit a lesifotósok örökítenek meg róluk. Utóbbi történt a napokban is, amikor a 42 éves sztár és párja egy eseményre látogatott el Brentwoodban, ahol az autóból kiszállva boldogan mosolyogtak a kameráknak, ráadásul meg is ölelték egymást. Ezután kézen fogva sétáltak tovább.
Még több fotót IDE kattintva találsz.
A Day of Indulgence party, amire a pár érkezett, Jennifer Klein film- és televíziós producer nevéhez fűződik, aki minden évben elvonulási lehetőséget kínál az A-listás sztároknak, hogy kellőképpen feltöltődjenek és kényeztetésben részesüljenek.
És ezt láttad már?
A JOY magazin írása.