
Rá sem ismeri: így nézett ki ByeAlex 12 évvel ezelőtt - FOTÓ
Hiszen azóta már olyan sok mindent történt: Bye Alex stílust váltott, új formációkban kezdett dolgozni, mostanra pedig énekes, producer, zeneszerző, de az egyik legmenőbb divatmárka, a Michael Kors reklámjának zenéje is az ő nevéhez fűződik. És nem utolsó sorban mentor.
Talán ByeAlex munkáját nagyban segíti, hogy annak idején ő is az ismeretlenségből tört elő, és kaparta ki magának azt a bizonyos gesztenyét. Mára persze már egy határozott elképzelésekkel teli, több fronton is működő művész lett belőle, akinek persze a divatról is megvan a véleménye:
Mindezek tudatában érdemes kicsit visszanyúlni a kezdetekhez, még a 2013-as Kedvesemen is túlra. Azt mondják, mindenkinek vannak olyan "cikis" régi fotói, amiket nem szívesen mutogat, de Alexra ez sem igaz, pont ő osztott meg korábban egy ilyen képet a közösségi oldalán, avagy íme YungBye 2010-ből!