
Puskás-Dallos Peti és Bogi mérföldkőhöz érkeztek, amiről a közösségi oldalaikon számoltak be
Puskás-Dallos Petinek és Boginak szívügye a fenntartható fejlődés és a környezetvédelem, éppen ezért 2021 áprilisában a barátaikkal együtt létrehozták a Woodapest Egyesületet. Egy fenntartható, természetközelibb városi környezet kialakításában szeretnének közreműködni, így biodiverzitást növelő, apró fás, bokros szigeteket telepítenek Budapest különböző pontjaira.
A faültetéssel foglalkozó szervezet célja az is, hogy a természetvédelem értékrendje iránti elköteleződésre és környezettudatos életszemléletre inspiráljanak másokat. Petiék a Woodapest Egyesület indulása óta számtalan fával gazdagították a fővárost kertészek, tájépítész szakemberek, és önkéntesek segítségével, sőt, olyan is előfordult már, hogy közösségépítő foglalkozás keretében fásítottak.
Az ökoharcos házaspár a napokban mérföldkőhöz érkezett, ugyanis lezárták az őszi ültetési időszakot – méghozzá nagyon sikeresen.
– írta Bogi az Instagramján az Andrássy úti akciójuk után, amely során 38 fának adtak új otthont.
– árulta el Peti, majd kiemelte, bárki csatlakozhat a missziójukhoz és aki támogatná őket a célkitűzéseik elérésében, az a Woodapest Egyesület (woodapestegyesulet@gmail.com) e-mail címén keresztül jelentkezhet náluk.
És ezt olvastad már?
A JOY magazin írása.