Pierce Brosnan megindító vallomása feleségéről könnyeket csal a szemedbe
Pierce Brosnan május közepén ünnepelte a 70. születésnapját, a James Bond-filmek sztárja pedig boldogabb nem is lehetne, amikor a jelenlegi életére és az elmúlt évtizedekre gondol. A simlis és a szende sztárja mindig szerelmes és hűséges típus volt, első felségét, a szépséges ausztrál színésznőt, Cassandra Harris-t, aki nem mellesleg ekkor már kétgyermekes anya volt, 1980-ban vette nőül. Közös gyermekük, Sean 1983-ban jött a világra, Pierce pedig vele együtt minden gyermeket a nevére vett a családban. Sajnos a boldogság nem tartott sokáig, Cassandra 1987-ben beteg lett, nem sokkal később kiderült, petefészekrákja van, 1991-ben, mindössze 43 éves elhunyt, Pierce Brosnan pedig összetört. Három év gyász után csoda történt, Mexikóban megismerkedett a szépséges és okos újságírónővel, Keely Shaye Smith-szel.
Pierce Brosnan elgyengül, ha felesége szemébe néz
Keely Shaye Smith nem akart mindenáron Cassandra Harris helyébe lépni, sőt, mindent megtett azért, hogy Pierce Brosnan és a gyerekek egészségesen el tudják gyászolni őt és meg tudják tartani szívükben az örök emlékét. Az empatikus újságírónő hamar beilleszkedett a családba, Pierce pedig újra szerelmes volt, talán szerelmesebb, mint valaha. A színész 2001-ben vette feleségül kedvesét, aki 1997-ben szülte meg első közös kisfiukat, Dylant, az esküvő évében pedig a másodikat, Paris-t.
Pierce Brosnan minden alkalmat megragad, hogy felmagasztalja Keely-t, aki immár 29 éve az élete párja, 2018-ban például azt mondta róla, elképesztően erős nő, aki mellett gyengének érzi magát: „Volt egy nagyszerű házasságom, ami sajnálatos módon úgy ért véget, ahogy. Ugyanakkor szerencsés vagyok, mert a szerelem másodszor is rám talált. Minket egymásnak teremtettek. Minden nap hálát adok ezért Istennek. Amikor Keely rám néz, gyengének érzem magam, elgyengülök. Imádom az életerejét, a szenvedélyét. Benne megvan az az erő, ami nélkül én képtelen lennék élni. Olyan fickó vagyok, aki azt gondolja, minden férfinak kellene egy ilyen erős nő az életébe” – nyilatkozta akkor a színész.
Keely nem gyakran ad interjúkat, ha mégis megteszi, ő is ódákat zeng férjéről. Elmondása szerint már az első randin működött köztük a kémia, órákon át beszélgettek, majd teljesen váratlanul egy tűzijáték kezdődött el a fejük felett, a város éppen ünnepelt valamit.
Mrs. Brosnan-t az elmúlt években sok támadás érte a neten megváltozott külseje miatt, míg fiatalon, a szülései előtt olyan vékony alakja volt, mint egy modellnek, manapság teltebb formákkal hódít. Ezt valamiért sokan nem képesek elfogadni, nem értik a sztár miért van együtt vele. Erre szokta Pierce Brosnan azt mondani, imádja a feleségét úgy, ahogy van, a testét és lelkét egyaránt.