
Egy magyar származású színész, aki autóversenyzőként is sikeres volt: a 100 éve született Paul Newman története
Paul Newman édesanyja, Fetzkó Terézia Makón született - más feltevések szerint a mai Szlovákia területén lévő Homonnán - és mindössze 4 éves volt, amikor családjával együtt az Egyesült Államokba emigráltak, egészen pontosan az ohiói Clevelandbe. Évekkel később itt ismerkedett meg a sportszerüzlet-tulajdonos Arthur Neumannel, - aki részben lengyel és magyar zsidó emigránsok fia volt - a találkozásból pedig szerelem lett. Első fiúk, Arthur 1924-ben, második gyermekük, Paul pedig 1925. január 26-án született.
A kisebbik fiú viszonylag korán elkezdett érdeklődni a színjátszás iránt, első szerepét hét évesen kapta, amikor az udvari bolondot alakította a Robin Hood című iskolai produkcióban. Ezt még jó pár produkció követte. A középiskola után az Ohio Egyetemen kezdte meg tanulmányait, amit a második világháború miatt megszakított, ugyanis az Egyesült Államok haditengerészetében szolgált ez idő alatt.
Paul Newman élete a diploma után...
Végül 1949-ben dráma- és közgazdaságtan szakon szerzett diplomát, és elvette barátnőjét, Jackie Wittet. Kisebb színházaknál kezdett el játszani, majd egy évig a Yale drámaiskolájába járt, aztán New Yorkba költözött, hogy Lee Strasbergnél tanuljon az Actors Studio-ban. 1953-ban debütált a Broadwayen William Inge Piknik című darabjában, a produkció munkálatai során ismerkedett meg az ott beugró színésznőként dolgozó Joanne Woodwarddal, akivel aztán az 1957-es Hosszú, forró nyár forgatásán ismét találkoztak és egymásba szerettek. Az akkor már háromgyermekes Paul Newman 1958-ban elvált első nejétől és szinte rögtön feleségül is vette Joannet. Mind a kettejük karrierje szárnyalt, az ifjú feleség még ugyanezen évben elnyerte a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat az Éva három arca című filmjéért, Paul pedig olyan alkotásokkal hívta fel magára a szakma és a kritikusok figyelmét, mint a Macska a forró bádogtetőn vagy A svindler, játékáért mind a két esetben Oscarra jelölték.

Rendezés, autóversenyzés, színjátszás!
A színész rendezőként is sikeresnek számított 1968-ban, a Rachel, Rachel című drámájáért Golden Globe-díjat kapott. Kevesen tudják, de Paul rajongott az autóversenyzésért, először 1969-es filmje a Győzni Indianapolisban forgatásán került közel ehhez a sporthoz, ami aztán teljesen beszippantotta. Első profi versenyére 1972-ben került sor, majd ugyanezen évtizedben négy országos bajnokságot nyert. Ezen szenvedélye pedig közel 30 éven át elkísérte, utolsó versenyére 2005-ben került sor. Az autók mellett természetesen nem hanyagolta el igazi nagy szenvedélyét a színjátszást sem, elég csak a A nagy balhéra, a Pokoli toronyra vagy Az ítéletre gondolni. A 1986-os A pénz színében nyújtott alakításáért Oscar-díjat kapott, ezt pedig olyan filmek követték, mint a Senki bolondja, a Rejtélyes alkony vagy A kárhozat útja. Paul Newman nemcsak szakmailag volt sikeres és szerencsés, de a magánéletét illetően is. Feleségével, Joanne Woodwarddal három lányuk született és 50 éven át, a színész 2008. szeptember 26-án bekövetkezett haláláig együtt is maradtak.
A siker mögötti ember
Paul Newman: Egy hétköznapi ember különleges története című könyvében elmondta, hogy szüleivel nem éppen volt a legjobb a kapcsolata. Édesapja sokszor nézett a pohár fenekére, édesanyja pedig hol magához ölelte, hol pedig ellökte ezzel elbizonytalanítva őt abban, hogy szerethető-e. A később jött ismertség sem sokat segített ezen, önbecsülésén valahogy mindig is nyomott hagytak a szülői házból hozott negatív érzések. Visszaemlékezéseiben őszintén mesélt arról, hogy mennyire bántotta az, hogy első házasságából született gyermekeivel nem bánt gyengédebben illetve nem beszélte meg velük az édesanyjukkal történő szakítása okait. Tény és való, hogy második felesége mellett 50 évig kitartott, ám sajnos az ő kapcsolatukat egy ideig erősen beárnyékolta a színész alkoholizmusa. Sosem tudta megbocsátani magának egyetlen fia, Scott halálát, aki mindössze 12 évesen már drogozni kezdett és 1978-ban, 28 évesen kábítószer-túladagolás következtében elhunyt. Paul ezután drogrehabilitációs központot nyitott, tábort hozott létre és fia haláláról sosem beszélt második házasságából született gyermekeivel. Lánya szerint azért, mert túlságosan fájt neki ez a seb. A sikerek ellenére is bizonytalan volt abban, hogy jó színész-e. Lánya, Clea Newman Soderlund szerint édesapja azon dolgozott, hogy jobb ember legyen: „Azt mondogatta, hogy »Mi Newmanek későn érő típusok vagyunk«, és folyamatosan próbált jobb, a lehető legjobb lenni. Dehát végülis nem erre törekszünk mindannyian?”. A színész pont ma lenne 100 éves, így ennek kapcsán most összegyűjtjük a legjobb filmjeit!