Borítókép: Ő Michael J. Fox ritkán látott felesége: a 63 éves Tracy a legnehezebb időkben is kitartott mellette Forrás: Getty Images

Ő Michael J. Fox ritkán látott felesége: a 63 éves Tracy a legnehezebb időkben is kitartott mellette

Utoljára frissítve:
Michael J. Fox elképesztően szerencsésnek tartja magát, amiért Tracy egész életükben kitartott mellette.

A zseniális színészt, a most 63 éves Michael J. Fox-ot olyan imádott klasszikusokban láthattad, mint Az ifjú farkasember, a Dupla vagy semmi, a Törjön ki a frász!, vagy a Vissza a jövőbe filmsorozat, tehetségének köszönhetően elnyert öt Emmy-díjat, négy Golden Globe-ot, illetve két SAGA-t.
A sztár mindössze 30 éves volt, amikor 1991-ben orvosai Parkinson-kórt állapítottak meg nála, sajnos emiatt kénytelen volt a kilencvenes évek végén visszavonulni a színészettől. Szinkronszerepeket ezután is vállalhatott, így eredeti nyelven például ő szólal meg a Stuart Little, kisegér című filmben. A 2000-es és 2010-es években kisebb szerepekben tűnt fel különféle sorozatokban, a közönség pedig imádta érte. Romló egészségi állapota miatt azonban 2020-ban bejelentette teljes visszavonulását, ezután minden idejét csodás feleségére és gyerekeire akarja szánni.

Michael J. Fox imádott felesége, Tracy

Michael J. Fox nagyon fiatalon ismerkedett meg feleségével Tracy Pollannal, a színésznő alakította Ellent, a színész karakterének barátnőjét a Családi kötelék című sorozatban, ami a nyolcvanas években készült. A sztár nem várt sokat a lánykéréssel és a házassággal, 27 éves volt, amikor 1988-ban örök hűséget fogadott Tracy-nek. Évekig hatalmas boldogságban és sikerben éltek, négy gyermekük született: fiuk, Sam 1989-ben, ikerányaik, Aquinnah és Schuyler 1995-ben, legkisebb lányuk, Esmé pedig 2001-ben.
Tracy-nek akkor sem jutott eszébe elhagyni a sztárt, amikor a szörnyű diagnózis miatt depresszióba esett és erősen inni kezdett. Az odaadó feleség és családanya mindent megtett azért, hogy szerelme képes legyen elfogadni betegségét, neki köszönhetően a színész mentálisan megerősödött és úgy döntött, a színészet mellett a Parkinson-kór egyik szószólója lesz, valamint motivációs előadó és író. Együtt még egy alapítványt is létrehoztak, amely azt kutatja, hogyan lehet kezelni a betegséget, illetve lelassítani a tünetek erősödését.
Michael J. Fox és Tracy a mai napig egy párt alkotnak, az asszony nemrég ünnepelte a 64. születésnapját. Férje gyönyörű üzenettel és fotókkal köszöntötte fel, amin ők és gyerekeik is láthatók.

„Szeretettel árasztja el azokat, akik igazán közel állnak hozzá, mindig azt mutatja nekik, amit tényleg érez. Boldog-boldog születésnapot, Tracy Pollan, az én örök nyaram, a szerelmem, a legjobb barátom, a legszebb és legnagyszerűbb anyukája a négy rendkívüli gyerekünknek. Szeretlek, szeretlek, szeretlek!” – írta a színész Tracy-nek.

Galériánkban pedig még több sztárpárt találsz, akik miatt hiszünk az igaz szerelemben!