Válságba került Meghan és Harry házassága: vége a tündérmesének
Neked is feltűnt, hogy az utóbbi hetekben (sőt, hónapokban!) ritkán láthattuk együtt Meghan Markle-t és Harry herceget? Nos, a pletykák szerint ez nem véletlen: a házaspár ezúttal nem (feltétlenül) a nyilvánosságot, hanem egymást kerüli. A RadarOnline bennfentese azt mondja, Meghanék jelenleg azon dolgoznak, hogy újjáépítsék a kapcsolatukat, amihez először is egy kis távolságra van szükségük. A forrás azt is kifejtette, a gondokat többek között az okozza, hogy Harry nem passzol abba a világába, amit a felesége annyira szeret: vagyis Hollywoodba. A herceg szeretné újra megtalálni önmagát, méghozzá Afrikában, ahol Netflixes dokufilmet akar forgatni.
A RadarOnline cikkéből az is kiderül, hogy Harry ezt a kontinenst tartja a második otthonának, és ez az a hely, ahol leginkább önmaga tud lenni. Apropó otthon! Egy informátor azt állítja, hogy a pár időközben eladta a közel 14 millió dollárt érő montecitói luxuskastélyát, ahová 2020 márciusában költöztek, ráadásul már nem is együtt élnek. A kaliforniai életstílusuk amúgy igencsak költséges, „hatalmas anyagi nyomás nehezedik rájuk” emiatt a források szerint. „Ez a stressz és az érzelmi problémáik valószínűleg pokollá tették az életet” – pletykálják. „A különböző kontinenseken eltöltött idő remélhetőleg segít nekik megtalálni azt, hogy mire van szükségük a továbblépéshez.”
A RadarOnline informátora abban is biztos, hogy a Spotify-jal való szerződésbontásuk is rossz hatással volt a kapcsolatukra, megváltoztatta a viszonyukat: 20 millió dollárt érő üzletet buktak ezzel, és Meghan podcastja, az „Archetypes” mindössze egy évadot élt meg és állítólag nem igazán tudtak előrukkolni jó ötletekkel a streaming-birodalomnak. A Netflixes dokusorozatuk, a Harry és Meghan pedig ugyan elég magas nézettségi számot ért el a debütálása óta, Emmy-jelölést viszont nem kaptak érte, és ez is rosszul érinthette őket. Ha mindez nem lenne elég, májusban elég sokan megvádolták őket azzal, hogy csak kitalálták azt a bizonyos üldözéses sztorit a lesifotósokkal, továbbá Harry is elég gyakran vált a vicc tárgyává, mióta megjelent a „Tartalék” című memoárja. Mindenesetre egy, a párhoz közel álló forrás tagadja a szakításukról szóló híreket: persze könnyen lehet, hogy csak a botrányt szeretnék így elkerülni.
Olvasnál még a témában? Akkor katt a galériára!
A JOY magazin írása.