
Ritka pillanat: Leighton Meester szerelmével mutatkozott a vörös szőnyegen - FOTÓK
Mielőtt meglepődnél, nem, nem szingli és igen, még mindig együtt vannak.
Persze nem meglepő, hogy sokan nem tudnak a sztárpár kapcsolatáról, hisz Leighton Meester és Adam Brody mindössze háromszor mutatkoztak nyilvánosan. Pedig 2012 óta együtt vannak, 2014 óta házasok, sőt, már egy gyönyörű kislányuk is született, akit Arlonak hívnak.
Akkor miért nem látjuk őket sosem együtt? A színésznő már évek óta határozottan kizárja az életéből a sajtót, és egy InStyle-nak adott interjúban mesélt arról, hogy a szerelmi és családi élete kizárólag rá tartozik. Szóval igazi ritkaság őket együtt látni. Ám most kivételt tettek, és Adam új sorozatának premierjére kézen fogva érkeztek. Egyébként a szemtanúk szerint egész este el sem mozdultak egymás mellől és ennyi év után is dúl köztük a szerelem. Valamit mégis jól csinálnak!