Borítókép: Interjú Koltai Lajos tanítványával, Somossy Barbarával: "Az a katarzis, amikor életre kelnek a karaktereim a forgatókönyvből, leírhatatlan érzés" Forrás: Schram András

Interjú Koltai Lajos tanítványával, Somossy Barbarával: "Az a katarzis, amikor életre kelnek a karaktereim a forgatókönyvből, leírhatatlan érzés"

Bíró Eszter szerző fotója
Koltai Lajos rendező osztályában végez Somossy Barbara, akit már jól ismer a közönség műsorvezetőként, de a jövőben bizonyosan sokat hallunk majd róla a filmezés világából is.

A tehetséges és gyönyörű Somossy Barbara többek között a Duna Televízió Család-Barát és Nyár 24 (korábban Balatoni Nyár) magazinjainak műsorvezetője, de láthattuk a Magyar Mozgókép Fesztivál felvezető műsora, a Nemzeti Vágta, valamint a Magyarország Szépe élő produkciók élén is. Miközben Barbi imádja a televíziós munkát, gyermekkori dédelgetett álma volt, hogy filmrendező legyen. Amikor elindult Koltai Lajos osztálya filmrendező mesterszakon az Színház- és Filmművészeti Egyetemen, gondolkodás nélkül jelentkezett, és már a felvételi kisfilmje, a Ha van még idő is díjnyertes lett. Ezt követték a későbbi vizsgafilmek sikerei, mint a Szóló, aztán pedig a Sose lesz vége, olyan színészekkel, mint ifj. Vidnyánszky Attila, Szűcs Nelli, Vas Judit Gigi, Patkós Márton, Pogány Judit, Tóth Ildikó, Hirtling István, Sipos Imre vagy épp Reviczky Gábor. 2024-ben pedig a fiatal filmes eljutott a diplomafilmjének elkészítéséhez, amelyet le is forgattak a nyár folyamán. Ennek apropójából kérdeztük Somossy Barbarát.

Forrás: Schram András

Miért akar egy, a tévés világban sikeres, fiatal nő filmrendező lenni és nevet szerezni ebben a varázslatos, de nehéz iparágban?

Már gyerekkoromban is mindig pörgött bennem a belső film. Az volt az érzésem, hogy talán máshogy láthatom a dolgokat, és ezt a víziót szeretném megmutatni a körülöttem lévőknek. Ez munkálkodott mindig is bennem. Az a katarzis, amikor életre kelnek a karaktereim a forgatókönyvből, leírhatatlan érzés.

A diploma rövidfilmed címe Takarásban, amely nem titkoltan beviszi a nézőt a kulisszák mögé, a művészek világába. Miért ezt a témát választottad?

A Takarásban központi témája egy szerelmi háromszög, amit három színész életén, sorsán keresztül mutatunk meg. Univerzális téma a szerelem, mindenki átéli az életében, ezért kíváncsiak vagyunk, kinél, mit hoz elő. A kulisszatitkok pedig mindenkit érdekelnek, mi van, ha eltalál Ámor nyila egy színpadi darabban? Mit kezdenek ezzel vajon a színészek, főleg akkor, ha a valóságban házasságban élnek mással? A magánéleti őrület, hogy megy fel a színpadra, mi van a rivaldafény árnyékában… egy színész életében, mi van a takarásban.

Akkor pikáns vagy inkább komoly szerelmi drámát láthatunk majd?

Szerelmi dráma, de bőven van benne humor, szenvedély és akció, mi magunk is a stábbal rengeteget nevettünk a forgatáson. Érzelmekben nagyon gazdag film. Ilyen az élet is: sírunk, nevetünk, olykor egyszerre a kettő és sokszor keserédes dolgok történnek velünk. A főhősnő pedig megküzd a szabadságáért, amit már rég nem érzett, hogy ő legyen a saját életének kormányosa. De pikáns, szenvedélyes jelenetekből sem lesz hiány, remekül működött a kémia a főszereplők között.

Kik a színészek és, hogyan választottad ki őket?

Hajdu Tibor, Mészáros Blanka, Hirtling István, Szűcs Nelli, Reviczky Gábor, Znamenák István, Szatmári Attila, Elek Feri, de feltűnik Trill Zsolt is. Már amikor írtuk a forgatókönyvet Horváth Áronnal és Bárány Mártonnal, nekem azonnal beugrottak az arcok a karakterekhez. Blanka játékába egyszerűen beleszerettem már Koltai Tanár úr Semmelweis filmjének forgatásán, Reviczkynek pedig hallottam az ironikus hangját és láttam az egyedülálló arckifejezéseit magam előtt. Szeretem a korábbi forgatásaim során megismert és megkedvelt csapattagokat, így a színészeket is vinni tovább a következőbe, ha jön a megérzésem. Csúcsélmény volt ezzel a szereplő gárdával dolgozni.

Forrás: Schram András

A film szerelmi háromszögének egyik ihletése Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva kapcsolata. Ez a tragikus szerelem már korábbi alkotásaidat is inspirálta. Miért ihlet meg ennyire téged az ő kapcsolatuk?

Felvételinél Latinovits legendás szerelmes levelét adaptáltam, és Latinovits-Ruttkai ihletésű filmmel is akartam zárni a tanulmányaimat. A színpadon megélhették a szerelmet, míg a való életben jó darabig titkolniuk kellett. Ahogy Ruttkai fogalmazott: tépték egymást, de ők értették egymást a legjobban. Lelkileg oda vagy láncolva a másikhoz, ezt a köteléket pedig bármi van, nem tudod kiszakítani magadból. Hogy tud egy ember ilyet kiváltani a másikból, és hogy lehet így élni? Ez mindig is foglalkoztatott. Emberileg megérint. És volt a saját múltamban is egy kicsit hasonló kapcsolatom. De nem cél felismerni őket benne, azoknak is élvezetes történetet szerettem volna vászonra festeni, akik nem ismerik őket. Ez egy mai korban játszódó történet, de a kiber technológia nélkül. Mindenkit érint, kortól, nemtől, identitástól függetlenül, mert a szerelem mindig érdekli az embereket.

A szenvedélyen és a zseniális színészi alakításokon túl, a filmben jó adag geg is van, úgynevezett easter eggek. Ezek miként kerültek be a Takarásban cselekményébe?

Több ilyen van, például az említett színészlegendák fotói a főszereplő lakásán. De Hirtling István karakterének, a sztárszínész Veperi Miklósnak egész gyűjteménye van poszterekből, amelyek mind kikacsintanak egy-egy általam kedvelt alkotásra, például Az ötödik pecsétre, a Dögkeselyűre, Antal Nimród filmjeire, vagy épp a Peaky Blindersre. És tisztelegtem Koltai Lajos mesterem előtt is, így az egyik filmplakát a Lajosing címet kapta Tanár úr világszerte ismert világítási technikájára utalva. A film egyik zenéje pedig a Punnany Massif egyik legújabb dala lesz, és bizony beforgattuk a dalszerző énekes-gitáros Pető Szabit is a filmbe. Műsorvezető társam, Forró Bence pedig a könyvével cameozik a történetben. Szóval van egy reményeim szerint kreatív és vicces rétege is az egésznek.

Forrás: Schram András

Ha ez mind nem volna elég, a Szerelmünk lapjai sikerfilm sztárjának, Gena Rowlands-nek a ruháját viseli Mészáros Blanka!

Ez egy hatalmas dolog, ugyanis az Emmy- és Golden Globe-díjas Rowlands ruháját Szakács Györgyi tervezte és varratta le annak idején. És nemcsak, hogy ezt megkaphattuk, de Györgyi elvállalta az összes jelmez megalkotását - mondhatom varázslatosak lettek.

Mikor lesz látható ez a nem mindennapi alkotás szélesebb körben?

Egyelőre az utómunkálatok zajlanak, év végére készül el, jövő év elején szeretnénk díszbemutatót tartani, utána pedig szeretném fesztiválokon indítani, versenyeztetni. Csak ezután kerülhet majd a szélesebb nézőközönség elé, de már várom, hogy kit hogyan fog eltalálni és milyen mondanivalót fedeznek fel benne.

Mit szeretnél elérni a filmmel, és mik a terveid a jövőre nézve?

Mindenképpen szeretnék majd egy nagyjátékfilmet, vagy tévéfilmet és meg is van már az ötletem, hogy miről szóljon. A Takarásban munkámmal, ahogy minden filmemmel, hatni szeretnék a nézőre. Érzelmeket kiváltani, egy másik dimenzióba vinni és varázslatot elérni. Ha vetítik a filmem, az érdekel, ki hogyan reagál, hogy mozgatok meg egy idegent, mit váltok ki ismeretlen emberből általa. Felemelni érzelmileg a nézőt, ahogy anno engem életem első filmes élményeként 7 évesen letaglózott Ridley Scott Gladiátora. Ez az álmom, célom, hogy elérjem ezt ebben a gyönyörű hivatásban és varázslatos művészeti ágban.

Most pedig kattints a galériára, és mutatjuk azokat a csodás magyar filmeket, amiket díjaztak a cannes-i filmfesztiválon!