Borítókép: „Ha minden szabályt betartasz, lemaradsz az életről“ - életleckék Katherine Hepburntől Forrás: Getty Images

„Ha minden szabályt betartasz, lemaradsz az életről“ - életleckék Katherine Hepburntől

A XX. század egyik, ha nem, a legikonikusabb amerikai színművésze, aki a mai napi Oscar-rekorder a maga 4 díjával és 12 jelölésével, sokak számára a legendás Szabadság-szobor élő mintaképe volt. Katherine Hepburn szerencsés csillagzat alatt született, ám egy korai családi tragédia az egész pályafutására hatással volt.

Katherine Hepburn 1907-ben született vagyonos családba, apja orvos, anyja aktivista volt, így gyermekkorától kezdve szókimondásra, őszinteségre, és önállóságra nevelték. Mindig is tudta mit akar, már egészen kisiskolás korától kezdve aktívan élt, fára mászott, sportolt, lovagolt, teniszezett, úszott, ezzel is bizonyítva talpraesettségét, határozottságát és kitartását. Arisztokrata származását sosem rejtette véka alá, sőt amikor bekerült a Broadway-re, természetes eleganciája sokkal inkább előny volt a színpadon, mint hátrány, szemben a szegény sorsból kitörni próbáló pályatársaival. Épp ezért, valamint független és szabad életfelfogása miatt Katherine Hepburn nem is számított népszerűnek, barátait is inkább a férfi kollégái között találta meg. Az, hogy a férfiak társaságát jobban kedvelte, ahhoz is köthető, hogy rajongásig imádott testvére, Tom 14 éves korában, tisztázatlan körülmények között elhunyt, ráadásul ő talált rá a fiú holttestére. A tragédiát sosem tudta feldolgozni, a család soha nem nyilatkozott később sem, hogy pontosan mi vezetett a fiú fulladásához. (Egyes hírek szerint öngyilkosságot követett el, de ezt Hepburnék mindig tagadták, más források szerint véletlenül fulladt meg, miközben egy csomózási technikát gyakorolt önmagán - a szerk.)

Forrás: Getty Images

A karrierjét illetően sosem ütközött akadályokba, szülei mindig támogatták, hogy megvalósíthassa álmait, így 1928-ban az iskolai évek végeztével Connecticutból New Yorkba költözött, ahonnan már nem volt megállás Hollywoodig. 1932-ben kapott először fontosabb szerepet a film fővárosában, a magyar származású George Cukor által rendezett Búcsú a szerelemtől c. filmben, amivel megindult a világhír felé. 1933-ban nyerte el első Oscar-díját a Morning Glory-ban nyújtott alakításáért. 1991-ben megjelent önéletrajzi könyvében így jellemezte saját magát:

Tudom, hogy őszinte szerelemből születtem. Boldog természetem van, szeretem az esőt, szeretem a napot, a hőséget, a hideget, a hegyeket, a tengert, a virágokat. Nos, szeretem az életet, és nagyon szerencsés vagyok. Miért ne lehetnék boldog? Mindig is voltak ambícióim, amikért harcoltam. Több lehetőségem volt, mint sokaknak, és tudtam, hogy mit akarok. Ezért sokan nem kedveltek. Nem zárom be az ajtókat. Nem tartok haragot. Sok ember számára olyan vagyok, mint a Szabadság-szobor.

A sikerek ellenére a testvérével történt tragédia után azonban még egy borzasztóan fájdalmas halálesetet is fel kellett dolgoznia a színésznőnek, amikor elveszítette azt a férfit, akivel közel 30 éven keresztül tartó se veled, se nélküled viszonyban voltak, a legendás színészt, Spencer Tracyt, akiről így emlékezett meg a könyvében:

Tőle tanultam meg, mit is jelent őszintén szeretni. A szerelemben nem létezik feltétel. Csak az számít, hogy kiadj mindent magadból, anélkül, hogy bármit is várnál viszonzásul. Ez a szeretet legtisztább formája. Amíg élek, hiányozni fog.

Katherine Hepburn 2003-ban hunyt el, de még néhány héttel a halála előtt is a pozitív életfelfogás mellett adott hangot egyik utolsó interjújában.

Az élet a legnagyobb lehetőség. Én sokmindent túléltem, és miért? Mert sosem fordultam vissza, mindig csak előre mentem, mert tudtam, hogy csak így nyerhetek. Ha visszafordulsz, akkor vége lesz.

Most pedig jöjjön 8 felejthetetlen 8 megfontolandó életbölcsesség egy másik igazi ikontók, Gina Lollobrigidától!