
Ebbe a mesebeli otthonban költözhet hamarosan Katalin hercegné és Vilmos herceg a gyerekekkel
Régóta köztudott, hogy Erzsébet királynő ideje nagy részét az imádott 1000 éves windsori kastélyban tölti, amit a világ legnagyobb jelenleg is lakott kastélyaként tartják számon. Ám azt már kevesen tudják, hogy ugyanezen a windsori birtokon van egy rezidencia, amelyben soha nem lakott a királynő, és amit állítólag egykor a cambridge-i hercegi párnak szántak, akik most a pletykák szerint élnek is a lehetőséggel, és hamarosan át is költöznek ebbe a több száz éves múltra visszatekintő épületbe.
Mit is kell tudni erről a rezidenciáról?
Windsor Great Parkban található Fort Belvederet 1750 és 1755 közt építettek gótikus stílusban, majd az évek folyamán folyamatosan hozzáépítettek több szárnyat is. Viktória királynő például teaházként használta és az 1860-as években nyitotta meg a nyilvánosság számára.

1929-ben Eduárd walesi herceg otthona lett, aki 1936. január 20-ai trónra lépésével VIII. Eduárd brit királyként vonult be a történelemkönyvekbe, illetve ő volt az az uralkodó, aki kinevezése után 11 hónappal képes volt a szerelem kedvéért lemondani minden tisztjéről. Néhány hónappal ugyanis a beiktatása után megkérte az akkor már kétszer elvált amerikai Wallis Simpson kezét, mindezt pedig nem nézte túl jó szemmel a palota, és mivel Eduárd volt az anglikán egyház feje is, így végül egy esetleges alkotmányos válság elkerülése érdekében jobbnak látta, ha lemond a trónról. Végül a Fort Belvedere falai között írta alá az erről szóló hivatalos dokumentumot, majd sok boldog év után elköltöztek innen menyasszonyával.

Az ingatlan egészen 1955-ig üresen állt, majd egy ideig a királynő unokatestvére, Gerald Lascelles élt itt, az utóbbi években pedig leginkább bérlők lakták. A fotók láttán pedig elképzelni se tudunk ideálisabb otthont Vilmoséknak, akik egy ideje már fontolgatják, hogy Windsorba költöznek annak ellenére, hogy jelenlegi rezidenciájuk és kellőképp varázslatos!