Károly király hamarabb szerette Kamillát, mint Diana hercegnét: ez botrányos szerelmük igaz története
III. Károly király és Kamilla királyné útja a rögösebbnél is rögösebb volt a házasságig vezető úton, ám minden nehézség és ítélkezés ellenére kitartottak egymás mellett, megmutatva a világnak, mire képes az igazi, örök, soha el nem múló szerelem.
Bár Kamillát a kilencvenes években a britek nagyobb része gyűlölte, amiért viszonyt folytatott Károly királlyal Diana hercegné háta mögött, ma már ő is egyike azoknak a royaloknak, akiket nagyon sokan szeretnek, elfogadnak, megbecsülnek, arról nem beszélve, hogy igazi kőszikla a király számára.
Károly király hamarabb szeretett bele Kamillába, mint Diana hercegnébe
Az az igazság, bármilyen nehéz elhinni, hogy Károly király és Kamilla királyné sokkal előbb találkoztak és szerettek egymásba, mint ahogyan Diana hercegné egyáltalán képbe került. Még nagyon-nagyon fiatalok voltak, amikor 1970-ben egy lovaspóló-mérkőzésen összehozták őket a közös barátaik.
Az akkor még Camilla Shand néven ismert 23 éves lány járni kezdett a brit uralkodó elsőszülött fiával. Akkoriban azonban még nagyon erősen tartották magukat a királyi hagyományok, így II. Erzsébet királynő nem hagyhatta, hogy fia feleségül vegyen egy teljesen civil származású nőt. Annak érdekében, hogy szakítsanak, a katonaságba száműzte Károlyt.
Károly király – bár szerette – nem kérte meg Kamillát arra, hogy ki tudja meddig várjon rá, így a nő férjhez ment Andrew Parker Bowles-hoz, akinek szült két gyermeket. Mindeközben Károly és Kamilla annyira jó barátok maradtak, hogy az uralkodó lett a nő fiának, Tomnak a keresztapja.
Károlyt a hetvenes évek végére már nagyon komolyan sürgette édesanyja, a királynő, illetve édesapja, Fülöp herceg, hogy válasszon magának méltó menyasszonyt, ygy esett a választása a Spencer-családból származó fiatal, szőke szépségre, Diana hercegnére. 1981-ben a világ szeme láttára feleségül vette, a padsorok között pedig ott ült Kamilla is. A szívek királynője 1982-ben szülte meg Vilmos herceget, őt pedig Harry herceg követte 1984-ben. Károly király és Diana hercegné házassága eddigre megromlott, az uralkodó titkos viszonyba bonyolódott igazi nagy szerelmével, Kamillával.
Kamilla 1995-ben elvált a férjétől, majd annyira tarthatatlanná vált a helyzet, hogy 1996-ban a palota bejelentette: Károly és Diana házasságának is vége. Ekkor még minden jól alakulhatott volna, ám a kis hercegek anyukája 1997 nyarán egy tragikus balesetben elhunyt, így Károly és Kamilla még sokáig nem vállalhatták fel egymást. Két évvel később, 1999-ben mutatkoztak először együtt nyilvános eseményen, de még éveknek kellett eltelnie addig, míg a királynő megengedte, hogy összeházasodjanak. 2005-ben Vilmos és Harry jelenlétében mondták ki a boldogító igeneket.