Borítókép: Ő Karla Sofía Gascón felesége, akivel több mint 30 éve alkotnak egy párt - FOTÓK Forrás: Mozinet

Ő Karla Sofía Gascón felesége, akivel több mint 30 éve alkotnak egy párt - FOTÓK

Ujvári Viki szerző fotója
Utoljára frissítve:
Karla Sofía Gascón és felesége ráadásul egy gyönyörű tinilány boldog szülei!

Karla Sofía Gascón 1972. március 31-én született a spanyolországi Alcobendas városában. Már gyerekként is érdekelte a színészet és 16 évesen már nem volt kérdés számára az, hogy ezt a karriert választja. A középiskola után ezen a területen is tanult tovább, a madridi ECAM-on szerzett diplomát. Dolgozott Londonban egy BBC-sorozaton, amely a spanyol nyelvtanulást segítette, valamint Milánóban bábokat szinkronizált gyerekműsorokhoz.

1995-ben kapta meg első kisebb epizódszerepét egy spanyol szitkomban, amit 1996-tól 1998-ig az El súper című széria követett. Ez egy hatalmas előrelépést jelentett, komolyabb filmeken is elkezdett dolgozni. A mexikói filmrendező, Julián Pastor biztatására Gascón 2009-ben Mexikóba költözött, és ott folytatta színészi karrierjét, szerencséjére itt egyre jobb munkákkal találták meg őt. 2014-ig Karla Sofía Gascón férfi karaktereket alakított, és születési nevén szerepelt a stáblistákon. 2018-ban, a nemi átalakító műtétek után, kiadta realista memoárját Karsia címen, ami egyben egy coming out is volt, ugyanis először itt vállalta fel a nyilvánosság előtt is identitását.

Forrás: Getty Images

Egy koktélpartyn Carlos Gascónként! Karla Sofía Gascón az Instagram oldalán is dokumentálta átalakulását.

2022-ben a Netflix sorozatában az EWS - Az új generációban tűnt fel, majd rövidesen megkapta az Emilia Pérez főszerepét, amit a cannes-i filmfesztiválon mutattak be. Karla Sofía Gascón itt megosztva nyerte el a fesztivál legjobb színésznő díját három női partnerével, Selena Gomezzel, Adriana Pazzal és Zoe Saldañával együtt. Ezzel pedig ő lett az első nyíltan transznemű színész, aki jelentős elismerést kapott Cannes-ban - arról nem beszélve, hogy többek között Golden Globe- és Oscar-díjra is jelölték. A korábbi X posztjai által kirobbant botrány ellenére is nagyon úgy tűnik, hogy a szakma nem szívesen engedné el a kezét: több készülő produkció kapcsán is felmerült már a neve.

Így alakult Karla Sofía Gascón magánélete

Karla Sofía Gascón feleségét, Marisa Gutiérrezt, 19 évesen, egy szórakozóhelyen ismerte meg, akit aztán később feleségül is vett. 2011-ben született meg egyetlen közös gyermekük, Victoria Gutiérrez.

Hogyan él Karla Sofía Gascón feleségével és gyermekével? Kattints a galériára, és mutatjuk a fotókat!

Most pedig kattints a galériára és mutatjuk, hogy az emberek szerint kik a legsikeresebb és legszebb transznemű nők!