Borítókép: Cindy Crawford lánya bizarr titkot árult el: gyerekként ördögűzést végeztek rajta Forrás: Getty Images

Cindy Crawford lánya bizarr titkot árult el: gyerekként ördögűzést végeztek rajta

Utoljára frissítve:
Cindy Crawford lánya most először mesélt arról a különös gyerekkori élményéről, amely során állítása szerint még ördögűzésen is átesett.
  • Kaia Gerber azt állítja, gyerekként megszállottnak hitték.
  • A modellen egy különös „ördögűzést” is végrehajtottak, amelyhez didzseridut használtak.
  • Cindy Crawford később szenteltvizet is adott lányának egy horrorprodukció forgatására.

Kaia Gerber egészen meghökkentő történetet osztott meg a gyerekkoráról. A 24 éves modell és színésznő a The Mitch Churi Chat Show vendégeként beszélt arról, hogy régóta különös kapcsolatot érez a paranormális jelenségekkel. Állítása szerint gyerekként még azt is gondolták róla, hogy megszállta valami.

Cindy Crawford lánya saját bevallása szerint egész életében úgy érezte, mintha kísértenék, sőt viccesen úgy fogalmazott, hogy meglehetősen könnyedén vonzza a „más dimenziókból érkező lényeket”. A történet azonban ennél is furcsább fordulatot vett.

Ördögűzést is végeztek rajta

Gerber elmondása szerint gyerekkorában egyfajta ördögűzésen is átesett, a rituálé pedig finoman szólva sem úgy zajlott, ahogy azt egy horrorfilm alapján elképzelnénk. „Tudjátok, hogyan végezték az ördögűzést? Didzseridun játszottak körülöttem!” - mesélte. A modell hangsúlyozta, hogy nem kitalált történetről vagy poénról van szó. „Ez tényleg megtörtént. Még soha nem beszéltem róla, de tényleg megtmegszállörtént. Már teljesen meggyógyultam” - tette hozzá humorosan. Arról ugyanakkor nem árult el részleteket, pontosan hány éves volt, ki gondolta úgy, hogy megszállott lehet, illetve ki végezte el a különös szertartást.

Cindy Crawford még szenteltvizet is adott neki

Úgy tűnik, a történet Cindy Crawfordban is mély nyomot hagyhatott. Amikor lánya 2021-ben szerepet kapott az Amerikai Horror Story: Két történet című sorozatban, a szupermodell állítólag szenteltvizet adott neki a forgatásra. „Azt mondta: Nem akarom, hogy megszálljanak” - idézte fel Gerber édesanyja reakcióját.

A történet különösen érdekes annak fényében, hogy Kaia Gerber színészi karrierjében visszatérő elem lett a horror. Az American Horror Story mellett az American Horror Stories című spin-offban is feltűnt, legújabb sorozata pedig szintén sötétebb világba kalauzolja a nézőket. A szilánkok című sorozat, Bret Easton Ellis azonos című regényéből készül Ryan Murphy közreműködésével. A történet 1981 Los Angelesében játszódik, ahol gazdag középiskolások életét forgatja fel egy sorozatgyilkos felbukkanása. A szereplőgárdában Gerber mellett Homer Gere, Richard Gere fia is feltűnik.

Kaia Gerber tehát a képernyőn továbbra sem távolodik túlságosan a természetfelettitől és a horrortól. A különbség csak annyi, hogy mint most kiderült, számára ezek a témák jóval korábban kezdődtek, mint azt bárki gondolta volna.