Borítókép: Akivel Carrie helyett Aidan tényleg révbe ért!  Ez a gyönyörű nő John Corbett neje - FOTÓK Forrás: Getty Images

Akivel Carrie helyett Aidan tényleg révbe ért! Ez a gyönyörű nő John Corbett neje - FOTÓK

Ujvári Viki szerző fotója
Utoljára frissítve:
John Corbett neje ráadásul a '80-as évek egyik nagy szexszimbólumának számított.

John Corbett az 1987-es Testőrbőrben tűnt fel először, amit egy epizódszerep követett a The Wonder Years című sorozatban, a várt sikert végül a Miért éppen Alaszka? hozta el a számára, amelyben hat évadon át öltötte magára Chris Stevens szerepét - játékáért egyébként Golden Globe- és Emmy-díjra is jelölték.

Neve tehát nem volt ismeretlen a szakmában, amikor 2000-ben megkapta a Szex és New Yorkban Aidan Shaw szerepét, ahol 22 epizódon keresztül alakította Carrie Bradshaw szerelmét. 2010-ben visszatért a sorozatból kinőtt film második részében, végül pedig széria folytatásaként aposztrofált And just like that...sztorivonalában ismét életre keltették a karakterét az írók, újabb esélyt adva ennek a régi kapcsolatban, aminek egyébként rajongók millió szurkoltak minden túlzás nélkül negyed évszázadon át. Mindeközben pedig a mozibajárók szívébe a Bazi nagy görög lagzi című romkom három fejezetével írta be magát. Mialatt a hősszerelmes szerepekben láthattuk őt, addig magánéletéről kevesebb szó esett, pedig John Corbett 23 éve él felhőtlen kapcsolatban és 2020 decembere óta boldog házasságban is Bo Derek színésznővel, akivel egy vakrandin ismerkedtek meg egymással, azaz egészen pontosan a színész ügynöke hozta össze őket. „Azt mondtam: Nem randizok senkivel, mire ő azt felelte: Szerzek neked egy randit, Corbett!” - mesélte a színész egy 2015-ös tévéinterjúban. „És összehozott Bóval. Nagyon meg voltam illetődve!” - vallotta be. Bo Derek, aki szintúgy részt vett a műsorban, elmondta, hogy ő azonnal érezte az a bizonyos szikrát kettejük között.

Forrás: Getty Images
John Corbett és Bo Derek az Oscar-gála after partyján 2002-ben.

Mit is kell tudni Bo Derekről?

Az amerikai színésznő Mary Cathleen Collinsként látta meg a napvilágot és mindössze 19 éves volt, amikor hozzáment John Derek színész, rendezőhöz és bár egyáltalán nem tervezte, hirtelen a filmiparban találta magát. Az 1979-es a Bombanő című romantikus vígjáték hozta el a szélesebb körű népszerűséget a számára, a film egyik tengerparti jelenetét pedig a mai napig is a filmtörténet egyik ikonikus pillanataként tartják számon - alakítását nem mellesleg Golden Globe-jelöléssel jutalmazták. A '80-as években igazi szexszimbólumnak számított és többször is szerepelt a Playboy magazinban, mindezt a képet pedig csak fokozta róla az 1981-es Tarzan, a majomember, az 1984-es Bolero és az 1989-es Szellemképtelenség is. Férfiak milliói rajongtak érte, ám ő hű maradt a nála 30 évvel idősebb férjéhez, és vele is maradt a férfi 1998-ban bekövetkezett haláláig. Férje halála rövid ideig randevúzott egy republikánus kongresszusi képviselővel, majd 2002-ben megismerkedett John Corbettel, akivel egy kaliforniai ranchon élnek. A színésznő bár hivatalosan nem vonult vissza a filmezéstől, utoljára egy 2020-as tévéfilmben tűnt fel.

Forrás: Warner Bros.
Bo Derek az 1979-es a Bombanő című film egyik ikonikus jelentében.

Visszakanyarodva egyébként John Corbetthez fűződő kapcsolatához: amikor megismerkedtek egymással a színész éppen Carrie Bradshaw se veled, se nélküled szerelmét alakította a Szex és New Yorkban. Ennélfogva természetesen egy interjúban arra is kitértek, hogy Bo Derek is nagy rajongója volt az HBO Max sikerszériájának, és amikor egy interjúban megkérdezték tőle, hogy a Team Aidan vagy Team Big szurkolói csapatát erősítette akkor azt mondta: „Azt hiszem, Team Big voltam - és Carrie miatt. Nem magam miatt… Csak úgy éreztem, hogy Aidan nem illett hozzá”.A köztük lévő szerelem pedig 23 éve töretlen, ahogy a színész fogalmaz: „Bo még mindig nevet minden viccemen, pedig már milliószor hallotta őket. Egyszerűen csak élvezzük egymás társaságát. Szomorú vagyok, amikor nincs a közelemben”.

Forrás: Getty Images
John Corbett és Bo Derek az And Just Like That... harmadik évadjának premierjén.

És ha már itt tartunk akkor ezt a válogatásunkat se hagyd ki! Kattints tovább és mutatjuk is 10 sármos színészt, akinek a nejét mindenki irigyli!