Borítókép: A magyar producer, akit Hollywoodban a musicalek királyaként emlegettek és a legnagyobb sztárok keresték a kegyeit: Joe Pasternak története Forrás: Wikipedia - Joe Pasternak/MGM

A magyar producer, akit Hollywoodban a musicalek királyaként emlegettek és a legnagyobb sztárok keresték a kegyeit: Joe Pasternak története

Ujvári Viki szerző fotója
Utoljára frissítve:
Joe Pasternak a kor legnagyobb hollywoodi csillagaival dolgozott együtt, de a sikerhez vezető út nem mindig volt könnyű.

Joe Pasternak, születési nevén Paszternák József 1901. szeptember 19-én látta meg a napvilágot Szilágysomlyón és már gyerekként is imádta a filmeket és minden zsebpénzét mozijegyre költötte. Kamaszként vonatra szállt és meg sem állt Budapestig, ahol újságot árult, majd némettudását hasznosítva Bécsbe ment, onnan pedig Berinben, ahol díszletmunkásként dolgozott. 1920-ban döntött úgy, hogy az Egyesült Államokba emigrál és szerencsére volt hová mennie, így először a nagybátyjánál lakott Philadelphiában, miközben egy gyárban vállalt munkát.

Rövidesen New Yorkba költözött, ahol színjátszást tanult mellette pedig csirkéket kopasztott és egy büfében dolgozott, hogy finanszírozni tudja hosszútávú terveit. 1922-ben pincérként kapott állást a Paramount Astoria stúdiójában, ahol szépen és gyorsan haladt a ranglétrán, hiszen egy évvel később már főpincér volt heti 120 dolláros fizetéssel, ám ő másra vágyott és álmait azt sem húzhatta keresztbe, hogy mindezért igencsak le kellett adnia az igényeiből. 1923-ban felmondott, hogy Allan Dwan rendező asszisztense legyen, akinél csak kitartó munka árán jutott el oda, hogy heti 16 dollárt keressen, de mindez egy cseppet sem vette el a kedvét attól, hogy a filmgyártásnál maradjon, ahol még a rendezésben is kipróbálta magát. Végül rendezőasszisztens munkát ajánlottak neki a Universal Studiosnál, amely aztán társproducerként 1928-ban Németországba küldte őt, így végül 1933-ig összesen 7 produkció munkálataiban vett részt. Hitler hatalomra kerülése után Magyarországra költözött és olyan filmeken dolgozott, mint a az 1933-as Pardon, tévedtem, az 1934-es Csibi vagy az 1935-ös Kismama.

Forrás: Golden Globes
Joe Pasternak és Grace Kelly 1956. február 23-án a 13. Golden Globe-gálán.

Pár évvel később az Universal úgy döntött, hogy az Egyesült Államokban van szükségük Pasternakra, és egy korrekt heti, 500 dolláros díjazással sikerült visszacsábítani őt a tengerentúlra, ahova ezúttal vitte magával Henry Koster német rendezőt is. Egyik első közös filmjük, a végül 1936-ban bemutatott Three Smart Girls nehezen jött össze, mármint a forgatókönyvet elfogadták, de főszereplőket már nehezebben találtak, majd kaptak egy fülest, hogy az MGM két fiatal színésznőt is leszerződtetett, de végül csak az egyiküket szeretné alkalmazni. Pasternak és Koster gyorsan be is hívta őket egy meghallgatásra, az egyikük pedig szinte azonnal levette őket a lábukról, ez a fiatal tehetség nem más volt, mint Judy Garland, aki pár évvel később a Óz, a csodák csodája című filmmel vált világszerte is ismertté. Mondanunk sem kell, hogy MGM végül őt tartotta meg, ez pedig keresztülhúzta a készítők számításait, ám amikor meghallgatták a másik lányt, Deanna Durbint, már tudták, hogy nincs minden veszve, egy igazi kincsre bukkantak. Végül a film akkori siker lett, hogy az a hír járta, hogy ez mentette meg a stúdió a teljes csődtől. Aztán jött az 1939-es Asszonylázadás című vígjáték, ami fordulópontot jelentett Marlene Dietrich karrierjében.

Forrás: Getty Images
Marlene Dietrich George Marshall rendezővel és Joe Pasternak producerrel ebédel az Asszonylázadás forgatásán.

1941-ben több stúdió is komoly érdeklődést mutatott iránta, Pasternak azonban végül a Metro-Goldwyn-Mayerrel szerződött, amely heti 3500 dollárt fizetett neki. Ekkoriban már a musicalek királyaként emlegették, és mivel a választott filmgyár is kiválóan értett ehhez a műfajhoz, gyümölcsöző kapcsolat kezdődött köztük. Itt olyan sikerfilmeket megvalósításában vett részt, mint az 1943-as Judy Garland főszereplésével készült Bemutatjuk Lily Marst, az 1943-as Ezer mosoly, amiben Gene Kelly kápráztatta el a nézőket, az 1945-ben bemutatott Horgonyt fel!, melyben Gene Kelly mellé még Frank Sinatra is csatlakozott, előbbi ebben a filmben perdül táncra Jerry egérrel, ami Pasternak ötlete volt és nem kis munkája volt abban, hogy az MGM fejesei végül rábólintsanak a dologra. A rajzrészlet bár 150 ezer dollárba került, ez mit sem számít annak fényében, hogy a film mekkora siker lett és nem mellesleg végül a legjobb filmzene kategóriában egy Oscar-díjat is nyert. Ezt követték még olyan sikerek, mint az 1948-as Egy randevú Judyval című musicalben Jane Powell mellett többek közt Elizabeth Taylor is szerepet kapott.

Forrás: Loew's Inc.
A Horgonyt fel! ikonikus jelenetében Gene Kelly és Jerry egér.

Az '50-es években otthagyta az MGM-t és Sam Katzzal közösen megalapította független produkciós cégüket, az Euterpét. 1968-as nyugdíjba vonulásáig ezen cég égisze alatt összesen 16 filmet készített, amiket az MGM-en keresztül forgalmaztak. Ebben az időszakban készült az 1965-ös Lányboldogság és az 1966-os Kipörögve-bepörögve Elvis Presley főszereplésével, vagy a szintúgy ebben az évben bemutatott Made in Paris, amiben Ann-Margrettel, illetve a Penelope című vígjáték Natalie Wooddal, ami a mozipénztáraknál alulteljesített. 40 éves pályafutása során ő segített beindítani olyan hollywoodi sztárok karrierjét, mint Gene Kelly, Esther Williams vagy Doris Day. Sokan sztárcsinálónak vélték őt, de egy interjúban kiemelte, hogy ehhez neki semmi köze sincs, ahogy fogalmazott „a közönség tesz valakit sztárrá!”. Körülbelül 105 filmen dolgozott és összesen két Oscar- és három Golden Globe-díjra jelölték. Sőt mi több, három alkalommal ő volt a producere az Oscar-díjátadó közvetítésének is, köztük az 1966-os eseménynek is, amely az első színesben felvett gála volt. Az pedig csak külön érdekesség, hogy 1966-ban jelent meg egy szakácskönyve Cooking with Love and Paprika címmel.

A '60-as évek végénJoe Pasternak a Parkinson-kór tünetei miatt már nem tudta úgy folytatni a munkát ahogy szerette volna, így visszavonult a filmezéstől teljesen. 1991. szeptember 13-án, 6 nappal a 90. születésnapja előtt hunyt el a kaliforniai Beverly Hillsben. 1984-ben csillagot kapott a hollywoodi Hírességek Sétányán. Filmjei összesen 400 millió dollár bevételt hoztak abban az időben, amikor a legtöbb moziban a belépőjegy ára jóval 1 dollár alatt volt, és még nem létezett utólagos jogdíj sem a különféle házimozis változatok után. Egy 1980-as Times-interjúban azt mondta: „Ha részesedésem lett volna belőle, én lennék a leggazdagabb ember a városban”. Természetesen azért így sem panaszkodhatott és nem is tette, boldog volt és büszke a családjára, köztük három fiára - Michael Joseph Pasternak rádiós DJ-ként vált ismertté Emperor Rosko néven, Jeff Pasternak színdarabíró és zeneszerző lett és Peter Pasternak pedig a zeneiparban épített karriert - a díjaira és a filmjeire is. Gyerekkori álma az volt, hogy „saját fürdőszobája legyen” és azt gondoljuk mindezt maximálisan túl is teljesítette.

Forrás: Wikipedia - Joe Pasternak/Allan Warren
Joe Pasternak (jobbra) átveszi csillagát Johnny Granttől a Hollywood Boulevardon. Balra Gene Kellyvel látható.

Most pedig következzen 10 magyar művész, akiről könnyen lehet, hogy nem is hallottál, pedig az ő csillaga is ott található a hollywoodi hírességek sétányán!