Mint két tojás! Jlo és lánya egymás hasonmásai
Ez Maxen még nem, de testvérén már egyre jobban látszik, hiszen öltözködésében, illetve a hajviseletében egyre tinisebb. A legutóbbi lesifotókon kékre színezett tincsekkel kapták le a fiatal lányt, aki bár nem egy lázadó típus, korának megfelelően elkezdett kísérletezni.
Emme azonban édesanyja kedvéért egy kis időre megvált a kedvenc hajszínétől, méghozzá egy közös kép miatt, amelyen szó szerint úgy néz ki híres édesanyja mellett, mint annak fiatalabb kiadása. Ez kicsit sincs távol az igazságtól, ugyanis Emme nemcsak a szépségét, de a híres mami énekhangját is örökölte, amelyet pár éve mutatott meg egy közös fellépésük során.
Bár Jlo ikrei nem igazán szeretik a feltűnősködést, az énekesnő igyekszik egyre több hivatalos eseményre magával vinni csemetéit és maga tanítani őket interjút adni.
Jennifer egyébként már Ben Afflecknek is bemutatta Emmet és Maxet, akik remekül kijönnek a sztár szerelmével és szerencsére annak gyerekeivel is.
Ha kíváncsi vagy, mely hírességek randiztak sok sztárral, akkor kattints a galériára!
A JOY magazin írása.