Karrierje kezdetén Matt Damon hasonmásaként hivatkoztak rá, ma pedig korunk egyik legígéretesebb tehetségének tartják: Jesse Plemons élete és átalakulása
Május 25-én ért véget a 77. cannes-i filmfesztivál, ahol idén a Legjobb férfi alakítás díját Jesse Plemons kapta, a Giórgosz Lánthimosz által rendezett A kegyelem fajtái című filmben nyújtott alakításáért. A 36 éves színész neve nem először merül fel valami nívós szakmai díj kapcsán, sőt ami azt illeti, szakmai körökben azt rebesgetik, hogy minden esélye megvan arra, hogy kiemelt egyszer helye legyen a hollywoodi legendák arcképcsarnokában. Pont ezért érdemes jobban megismernünk őt!
1988. április 2-án született Dallasban, majd később a családja Martba költözött és itt is nőtt fel. 3 évesen kapta meg első kisebb szerepét egy Coca-Cola reklámban, 8 éves korától pedig meghallgatásokra járt. 1998-ban tűnt fel először egy filmben, a Finding North független vígjáték-drámában, amit 1999-ben a Prérifarkas Blues követett. Vendégszerepelt többek közt a Walker, a texasi kopó, a Sabrina, a tiniboszorkány, az Amynek ítélve és A Grace klinika című sorozatban. 18 éves volt, amikor 2006-ban beválogatták a Friday night lights - Tiszta szívvel foci szériába, melyben öt évadon át játszott. 2012 és 2013 között Todd Alquistot alakította a Breaking Bad – Totál szívás című drámasorozat utolsó évadában, a rajongók ekkor ragasztották rá a Meth Damon becenevet, tovább erősítve azt, hogy mennyire hasonlít Matt Damonra. Ez pedig azért is érdekes, mert egyébként a 2000-es Vad lovak című filmben Jesse Plemons játszott Matt fiatalkori énjét.