
Jennifer Lawrence érdekes divatmunkát szerzett magának!
Ha Jennifer Lawrecne a fejébe vesz valamit, addig nem tágít, amíg el nem éri a célját! A színésznő az utóbbi időben nem igazán volt a reflektorfényben, és nyár óta a vörös szőnyeges eseményeken sem tűnt fel, ennek oka főként sűrű napirendje lehet az oka, új filmjein dolgozik. Most viszont hajlandó kicsit otthagyni a forgatásokat, hogy egy igen neves divateseményen részt vegyen, ráadásul főszerepben!

A 24 éves színésznő lesz a háziasszonya a jövő évi Met Gálának! A megtisztelő posztot állítólag Jennifer "könyörögte ki" magának, de a lehetőség ettől függetlenül is kivételes. Az Oscar-díjas színésznő így a divatvilág Oscarjaként emlegetett eseményen is főszerepben tündökölhet majd. A divat szakma már korábban felfigyelt a különleges kisugárzású színésznőre, aki legutóbb például a Dior kampányában szerepelt.
A jövő évi gála tematikája a keleti művészetek és a kínai világ lesz, ez alapján kimonókra, festett selymekre, és impozáns mintákra számíthatunk az eseményen. A kissé bohókás színésznő a vörös szőnyeges eseményeken előszeretettel viccelődik, néha pedig csetlik-botlik, kíváncsiak vagyunk, a Met Gálán komolyra veszi-e a figurát, vagy marad a tőle megszokott vidám hangnemnél.