Borítókép: Ritka pillanat! Jason Stathamet és feleségét romantikus randi közben kapták lencsevégre Forrás: Alberto E. Rodriguez/WireImage/Getty Images

Ritka pillanat! Jason Stathamet és feleségét romantikus randi közben kapták lencsevégre

Utoljára frissítve:
A sztárpár kislánya fél éve született meg.

Jason Statham és Rosie Huntington-Whiteley Hollywood egyik álompárja, akik bebizonyították, hogy a hírnév mellett is meg lehet őrizni a magánéleti titkokat. Sosem pletykálnak róluk, nem posztolnak túl sok privát fotót sem, gyermekeiket pedig óvják a nyilvánosságtól. Kisfiuk, Jack 5 éves, kislányuk, Isabella pedig hat hónapos.

A sztárpár épp nemrég tért vissza európai nyaralásából, ahová persze a gyerekeket is magukkal vitték. Most pedig a rajongók nagy örömére lesifotó is készült róluk, ami igazi ritkaság, mert nem túl gyakran lehet őket lekapni együtt. Jason Statham és Rosie Huntington-Whiteley épp egy londoni jazz klubba érkeztek, ahol romantikus randit tartottak, és egy kicsit kikapcsolódtak kettesben is.

Sajnáljuk, de a tartalmat időközben eltávolították az Instagram-ról.

Imádjuk, hogy ruháikban is megvan a harmónia, látszik, hogy figyeltek arra, hogy összeöltözzenek!

Ahogy írtuk is, a sztárpár ritkán mutatja meg gyerekeit, és ha igen, arcukat akkor sem látjuk. Ennek ellenére ez a videó nagyon jól megmutatja, milyen aranyosak együtt a kicsik:

Rosie Huntington-Whiteley és Jason Statham már több, mint egy évtizede alkot egy párt, ám az esküvőre azóta sem került sor. Viszont ez részükről egyáltalán nem probléma, ráadásul azt is bebizonyították már, hogy a 20 éves korkülönbséggel is tökéletesen működik kapcsolatuk.

A modell fotói egyébként tökéletes inspirációs forrásként szolgálnak!

A JOY magazin írása.