Előtte-utána: Így nézett ki Pierce Brosnan, mikor még senki sem ismerte a nevét
Pierce Brosnan 1953. május 16-án látta meg a napvilágot az írországi Droghedában. Édesapja viszonylag korán elhagyta a családot, és a színész mindössze 4 éves volt, amikor édesanyja egy ápolónői állást miatt Londonba költözött, innentől fogva pedig nagyrészt anyja szülei és testvérei nevelték őt.
16 évesen otthagyta az iskolát és úgy döntött, hogy festő lesz. A londoni Saint Martin's School of Art-ban kezdett el illusztrátornak tanulni, és egy ideig a reklámszakmában dolgozott, miközben beiratkozott egy drámaiskolába is, hogy színész legyen. 1975-ben sikeresen levizsgázott és asszisztensként kezdett dolgozni a York Theatre Royal-ban, majd gyorsan megtalálta a színpad és a Wait Until Dark című darabbal debütált a világot jelentő deszkákon. 1980-ban kapta meg első aprócska szerepét a Murphy's Stroke című filmben, majd számos kisebb lehetőség után 1982-ben övé lett a Remington Steele című sorozat főszerepe, és Pierce Brosnan 5 éven át játszotta a csalóból lett magánnyomozó karakterét. Innentől fogva pedig nem is volt kérdés az, hogy helye van a szakmában, Hollywood is tárt karokkal várta őt. Az elmúlt közel 43 évben olyan filmekben láthattuk őt többek közt mint a Mrs. Doubtfire - Apa csak egy van, a Dante pokla, A Thomas Crown-ügy, a Válótársak és a Mamma Mia! filmek, vagy A sellő és a Napkirály. És persze nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy 1995 és 2004 között négy emlékezetes moziban bújt a brit titkosügynök, James Bond szerepébe.