Forrás: Getty Images
Ő volt George Clooney ritkán látott nővére - Adelia könyvelőként dolgozott és köszönte, de nem kért a reflektorfényből
George Clooney szülei egy szépségversenyen ismerték meg egymást. Édesapja, Nick Clooney ugyanis televíziós műsorvezetőként dolgozott, amikor felkérték, hogy legyen zsűritag egy szépségversenyen, ahol a színész leendő édesanyja, Nina Bruce is indult, aki végül nemcsak koronával a fején távozhatott, hanem egy új szerelem reményével is, ami mint jól tudjuk be is teljesedett. 1959 augusztusában összeházasodtak, 1960-ban megszületett lányuk, Adelia és egy évvel később fiuk, George.
A Vészhelyzettel világhírűvé vált színész mindössze 17 éves volt, amikor megkapta első kisebb szerepét egy sorozatban, ám akkoriban még nem gondolta úgy, hogy ez lenne az ő útja. George Clooney kezdetben műsorújságírás szakon kezdett el tanulni, de végül otthagyta az iskolát és többek közt női cipőkereskedőként próbált boldogulni a nagybetűs életben, mielőtt 21 évesen úgy döntött, hogy Hollywoodba költözik.
Eközben nővére elvégezte az egyetemet, könyvelő lett és szüleihez közel, a Kentucky állambeli Augustában telepedett le, ahol egészen haláláig élt. 1987-ben ment férjhez az amerikai hadsereg egyik parancsnokához, Norman Monroe Zeidlerhez (George a beszámolók szerint egy megható beszédet is mondott a pár nagy napján) és frigyükből két gyermekük született. Sajnos Adelia boldog házasévei 2004-ben véget értek, amikor férje váratlanul szívrohamot elhunyt. George nővére azóta is egyedül élt és családjával töltötte minden szabadidejét. Hosszan tartó, súlyos betegség után, 65 éves korában hunyt el 2025. december 19-én. George Clooney egy megható közleményben nyilatkozott közvetlenül a nővére halála után: „A nővérem, Ada volt a hősöm. Bátorsággal és humorral nézett szembe a rákkal. Soha nem találkoztam még senkivel, aki ennyire bátor lett volna. Amalnak és nekem rettenetesen hiányozni fog”.






