Borítókép: Emlékszel még A szerelem hullámhosszán Jonah-jára? Így néz ki 32 évvel a film után - FOTÓK Forrás: InterCom

Emlékszel még A szerelem hullámhosszán Jonah-jára? Így néz ki 32 évvel a film után - FOTÓK

Ujvári Viki szerző fotója
Utoljára frissítve:
A szerelem hullámhosszán című romantikus moziból ismert Ross Malinger már ötévesen filmben szerepelt és alig múlt 22 éves, amikor hátat fordított Hollywoodnak.

Az 1993-ban bemutatott A szerelem hullámhosszán című romkom a mai napig az egyik legkedveltebb téli filmnek számít, és bár jól tudjuk, hogyan alakult azóta a két főszereplő, Tom Hanks és Meg Ryan karrierje, ám az egykori cuki kisfiúról, Ross Malingerről kevés szó esik.

Ross Malinger 1984. július 7-én született a kaliforniai Redwood Cityben, egy producer házaspár elsőszülött gyermekeként - húga és öccse is színészek lettek. Alig múlt 5 éves, amikor egy kis epizódszerep erejéig feltűnt a Beverly Hills 90210-ben, amit ugyanebben az évben az Ovizsaru követett. Pár kisebb filmes és tévés lehetőség után 1993-ban jött A szerelem hullámhosszán, majd 1995-ben a Viszlát család, viszlát szerelem! és a Hirtelen halál, 1997-ben pedig a Nagytappancs - A kis jeti és Fogtündér. Mindeközben szinkronizált és a '90-es évek végén már inkább csak tévés produkciókban tűnt fel, végül 2006-ban a Nyomtalanul egyik epizódjával intett búcsút színészi karrierjének. A húszas évei végén megházasodott - egyes lapok szerint nyolc év után feleségével elváltak útjaik -, mielőtt pedig egy kis informatikai és számítógép-javító vállalkozást indított volna, klasszikus autók restaurálásával foglalkozott, később egy autókereskedő cég pénzügyi vezetőjeként dolgozott.

És hogy néz ki most Ross Malinger? Kattints tovább, és mutatjuk is!