
Heidi Klumot a kritikusok öregnek tartják a modellkedéshez – nagyon frappánsan vágott vissza a modell a beszólásokra
Noha az utóbbi időben egyre gyakrabban kerülnek reflektorfénybe a modellvilág fiatal feltörekvői (például Kendall Jenner vagy Gigi Hadid), ez még nem jelenti azt, hogy csak körülöttük forog a világ. Ezt tökéletesen bizonyította most Heidi Klum, aki idén tölti be a 45-öt, és esze ágában sincs feladni a karrierjét csak azért, mert már nem 20 éves.
A modell nemrég Ellen DeGeneres műsorában vendégeskedett, ahol szóba került a legújabb kampánya, amelyben saját fehérneműit maga reklámozta. Heidi pedig bevallotta, hogy a képek láttán rengeteg kritika érte őt, sokak szerint ugyanis már túl öreg a modellkedéshez.
Heidi azt is hozzátette, hogy nem érti, miért kell mindig 20 vagy 30 évesnek lennünk, és miért ne szerepelhetnének a fotózásokon idősebb nők is. Épp ezért döntött úgy, hogy ő még biztosan nem hagy fel a modellkedéssel, és bátran vetette bele magát saját kampányába is: augusztus óta már hat fotózás során népszerűsítette saját fehérnemű-márkáját .
