8 egykori gyerekszínész, akinek sikerült visszatérnie a reflektorfénybe - és volt, aki az Oscar-díjig meg sem állt!
A gyerekszínészek élete sosem volt könnyű Hollywoodban. Hiszen sokszor pontosan annyi nyomást helyez rájuk a stúdió, mint felnőtt kollégáikra, ezek a több esetben túlzottan magasra tett elvárások pedig az elmúlt évtizedekben nem egy szépen fejlődő karriert tudtak rossz útra terelni - amiből sajnos volt, akinek sose sikerült visszatérni a reflektorfénybe.
Szerencsére azonban jó pár olyan történetet is találni az álomgyár emléktárában, aminek szereplői egytől egyig olyan gyerekszínészek, akiknek volt bátorságuk egy ponton túl hátat fordítani ennek a szakmának, hogy pár lélekerősítő évvel később, amikor már késznek érezték magukat a hírnév okozta nyomás kezelésére visszatérjenek a filmezéshez. Válogatásunkban olyan egykori gyereksztárokat mutatunk, akik saját szellemi- vagy szakmai fejlődésük esetleg tanulmányaik miatt visszavettek a tempóból illetve szünetet tartottak, majd aztán már érettebben és tapasztalatokkal gazdagabban léptek vissza abba a mókuskerékbe, amit a színjátszás szakmája kérlelhetetlenül megkíván. Kattints tovább és mutatunk is 8 egykori gyerekszínészt, akiknek nevét ma már Hollywood szerte ismerik és elismerik!