Maga Diana hercegné akadályozta meg! Károly király eredetileg ezt a nevet szánta Harry hercegnek
III. Károly király 2022-ben lépett a trónra, nem sokkal azután, hogy édesanyja, II. Erzsébet királynő elhunyt. Jelenleg ő az Egyesült Királyság királya, valamint 14 nemzetközösségi királyság, köztük például Kanada, Ausztrália és Új-Zéland uralkodója. Károly király 1981-ben kérte feleségül Diana hercegnét, aki igent mondott neki és még ebben az évben összeházasodtak. Esküvőjük az évszázad egyik legjelentősebb eseménye volt. Első gyermekük, Vilmos herceg 1982-ben, a második, Harry herceg pedig 1984-ben született. Bár ma már nem könnyű Harry herceget másik névvel elképzelni, annak idején egy darabig úgy volt, egészen más keresztnevet kap. Károly herceg ötletét azonban Diana hercegné leszavazta.
Károly király így akarta elnevezni Harry herceget
Amikor Diana hercegné várandós volt Harry herceggel, még a baba nemét sem lehetett tudni, a pletykák szerint Károly király kislányak örült volna, de természetesen kisfiúval is számolt, így fiúnevet is választott. Harry herceg közelmúltban megjelent könyvében, a Tartalékban azt írta, édesapja Viktória királynő férjéről, Albert hercegről szerette volna őt elnevezni. Diana hercegnének azonban ez az ötlet valamiért nagyon nem tetszett, így végül Henry lett az első keresztnév. Bizony, Harry herceg anyakönyvezett neve Henry, vagy magyarul Henrik!
Károly király is megkapta egyébként, amit szeretett volna, hiszen a királyi hagyományoknak megfelelően kisebbik fia is keresztnevek tömkelegét kapta, teljes neve Henry Charles Albert David herceg. Nem semmi, igaz? Harry herceg és felesége, Meghan Markle egyébként szakítottak valamelyest ezzel a hagyománnyal, gyermekeik mindössze két keresztnevet kaptak. Fiuk, a 2019-ben született Archie Harrison, lányuk, a 2021-ben világra jött Lilibet Diana. Érdekesség, hogy a királyi csemeték eredeti vezetékneve Mountbatten-Windsor volt, vagyis az uralkodóház neve, 2024-ben azonban a szülők átnevezték őket és ma már Sussex a vezetéknevük. Ennek oka valószínűleg az, hogy Károly király trónra lépésével a gyerekek előrébb kerültek az örökösödési rendben, így járna nekik a hivatalos cím, azaz Sussex hercege és hercegnője. Ezt azonban Harry herceg és Meghan hercegné nem akarta megadni nekik.