Elizabeth Taylor halálközeli élményéről vallott - a legfélelmetesebb, közben mégis a legszebb történet, amit valaha hallottál!
Elizabeth Taylor neve hallatán tehetsége mellett sokaknak mesés ékszergyűjteménye és híresen sok házassága jut az eszébe, azt viszont már kevesen tudják, hogy volt az első színésznő, akinek egymillió dolláros gázsit ajánlottak egy szerepért. Ez a film pedig nem volt más, mint a Kleopátra.
Fontos hozzátennünk azt is, hogy a filmcsillag hihetetlen szerencsés helyzetben volt, pontosabban inkább úgy mondanánk, hogy nagyon jó ügynököt választott magának, akinek a rekordösszegű díjazás mellett még sikerült azt is kialkudnia a Fox-tól, hogy Elizabeth Taylort illeti az alkotás bevételének 10%-a, valamint a forgatás alatt keletkező költségek sem őt, hanem a stúdiót terhelik. Egy ilyen alapcsomaggal vágtak bele a Kleopátra forgatásába, ami végül minden túlzás nélkül a filmtörténet egyik legnehezebben elkészülő alkotása lett. A megsemmisült díszleten túl az elhúzódó munkálatok miatt elvesztett színészek, és a lemondott rendező körüli történet szinte eltörpül amellett, amit a színésznő élt át akkoriban.
1959-ben, amikor már minden készen állt a munkára, Elizabeth Taylor influenzás lett, és bár gyógyszeres kezelés alatt volt, állapota folyamatosan romlott és végül kétoldali tüdőgyulladást kapott. Mindeközben a forgatás szünetelt, és minden egyes felvételek nélkül eltöltött nap több százezer dolláros veszteséget jelentett a filmstúdiónak. Sajnos a díva egészsége nem akart rendbe jönni, és 1960-ban nem sokkal a 28. születésnapja után rosszul lett a lakosztályában, életét pedig a szálloda orvosa mentette meg, aki gégemetszést hajtott végre a színésznőn, majd végül válságos állapotban vittek a kórházba.
Az itt töltött napok részleteit hosszú évtizedekig nem osztotta meg a sajtóval, majd végül 1992-ben Oprah Winfrey műsorában mesélt először a kórházban átélt halálközeli élményeiről.
„Bementem, azaz valahogy beúsztam ebbe az alagútba. És voltak más alakok is itt, akiket felismertem. Olyan volt a fogadtatásom, mint a Nap, egy fehér Nap és elöntött a melegség, mintha folyékony higanyban lettem volna. Olyan volt, mintha súlytalan lennék" - nyilatkozta.
Ezen különleges testen kívüli utazása során pedig harmadik férjével, Liza lányának apjával, az 1958. március 22-én repülőgép-balesetben elhunyt Mike Todd-dal is találkozott. „Mike Todd ott volt. Én pedig mindennél jobban szerettem volna vele lenni. Már vagy három éve meghalt, én pedig még mindig gyászoltam." Majd hozzátette, hogy mit mondott neki egykori férje: „»Nem, bébi, nem teheted. Még nem jött el a te időd. Nem jöhetsz át. Harcolnod kell, hogy visszamehess. Harcolnod kell, hogy visszamenj.« Én pedig azt mondtam: »De veled akarok lenni.« És azt mondta: »Most nem teheted. Itt leszek. Küzdened kell, hogy visszamehess«”.
A színésznő egyébként ébredéskor mindent elmondott az orvosának, pont azért, mert úgy érezte, hogy valakivel meg kell osztania mindezt, hogy ne érezze annyira őrültnek magát. Ahogy teltek az évek, egyre több ilyen esetről hallott, pont ezért döntött úgy, hogy végül a közönség előtt is mesél élményeiről.