Borítókép: Old hollywood egyik legbotrányos szerelmi háromszöge: így szerette el Elizabeth Taylor barátnője férjét! Forrás: Wikipedia - Elizabeth Taylor/Metro Goldwyn Mayer

Old hollywood egyik legbotrányos szerelmi háromszöge: így szerette el Elizabeth Taylor barátnője férjét!

Ujvári Viki szerző fotója
Elizabeth Taylor élete során összesen nyolcszor volt házas és ezek közül a férfiak közül az egyiket pont egy barátnőjétől szerette el!

Elizabeth Taylor alig múlt 9 éves, amikor leszerződött a Universal Pictures-szel, és meg is kapta első kisebb szerepét a There's One Born Every Minute című filmben. A bemutató után azonban a stúdió casting igazgatója azt mondta, hogy nem szereti a kislányt, szerinte ugyanis nem olyan az arca, mint egy gyereknek. Így rövidesen már az MGM alkalmazásába állt, ahol az 1943-as Lassie hazatérrel debütált.

Debbie Reynolds 16 évesen, 1948-ban megnyerte a Miss Burbank szépségversenyt, ahol a Warner Bros. és az MGM tehetségkutatói is szemet vetettek rá. Pénzfeldobással dőlt el, hogy melyikükhöz szerződjön végül az előbbi nyert és itt is kezdte el építette karrierjét, majd mikor a Warner Bros. abbahagyta a musicalek gyártását, a színésznő átment az MGM-hez és itt ismerkedett meg a vele egyidős Elizabeth Taylorral, aki akkor már 17 éves kora ellenére is nagy sztárnak számított a szakmában. Együtt jártak iskolába, és bár szinte semmiben sem hasonlítottak egymásra, mégis nagyon jó barátnők lettek. Debbie Reynolds 1955-ben ment hozzá Eddie Fisher énekes-színészhez és nászukból két gyermekük született. Carrie (később a Csillagok háborúja Leia Organa hercegnőjeként vált világszerte is ismertté) és Todd. Elizabeth Taylor pedig három hónapos terhes volt, amikor 1957. február 2-án hozzáment harmadik férjéhez, Mike Todd színházi- és filmproducerhez. Egyetlen lányuk, Elizabeth "Liza" Frances 1957-ben látta meg a napvilágot.

Forrás: Wikipedia - Debbie Reynolds, Wikipedia - Mike Todd/CBS Television

Reynolds és Eddie Fisher 1955-ben az esküvőjük napján; Mike Todd és Elizabeth Taylor az első házassági évfordulójuk kapcsán készült Around the World in 80 Days című televíziós különkiadásban.

A két házaspár nagyon jóba került és sok időt töltöttek együtt, így amikor Todd 1958. március 22-én repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt Debbie mindent megtett azért, hogy segítsen Liznek megbirkózni a veszteséggel. Még férjét, Eddie-t is elküldte hozzá, hogy érzelmileg támogassa a hirtelen megözvegyült sztárt, a lélekápolásból azonban hamarosan viszony kerekedett, amit hamar megneszelt a sajtó. Lizt rengeteg támadás érte, sőt mi több, a botrány hatására törölték a csalfa férj műsorát, a The Eddie Fisher Show-t. Végül Elizabeth Taylor és Eddie Fisher 1959. május 12-én házasodtak össze Las Vegasban, a frigyről később a színésznő úgy nyilatkozott, hogy a gyásza hajtotta ebbe a nászba.

Forrás: Hulton Archive/Getty Images
Elizabeth Taylor, Eddie Fisher és Debbie Reynolds 1958-ban Las Vegas-ban.

1962-ben Olaszországban forgatták a Kleopátrát, Taylor pedig ekkor kezdett viszonyba szintúgy házasságban élő színésztársával, Richard Burtonnel. A pletykák gyorsan terjedni kezdtek a sajtóban, amit pár paparazzi fotó is alátámasztott, csélcsap kapcsolatukat pedig még a Vatikán is elítélte. Őket azonban ez kicsit sem érdekelte! Taylor 1964. március 5-én elvált Fishertől, majd 10 nappal később feleségül ment Burtonhöz egy privát szertartás keretein belül, a montreali Ritz-Carltonban. Debbie és Elizabeth 1966-ban békült ki egymással, amikor mindketten a Queen Elizabeth fedélzetén utaztak Európába. Pár kisebb fedélzeti levélváltást követően Taylor megkérte Reynolds-ot, hogy vacsorázzon vele és vessenek véget a viszályuknak. Az út után ismét barátok lettek, és 2001-ben elkészítették közösen az Öreg díva, nem vén díva című filmet. Debbie később így nyilatkozott a kibékülésükről: „Szembe kell nézned azzal, hogy miről is szól az élet, és megéri-e? És ő megéri-e? A barátság talán többet ért”.

Forrás: ABC
Debbie Reynolds és Elizabeth Taylor az Öreg díva, nem vén díva promó fotóján.

A hűtlenség tényleg nem válogat! Most viszont íme azok a híres párok, akik a megcsalás ellenére sem szakítottak!