„Az Egykutya mondatait minél több embernek hallania kell!” - Döbrösi Laura interjú

Döbrösi Laurát legtöbben az Aranyélet című sorozatból ismerhettük meg. Az egykori Mira karakterét maga mögött hagyva, azóta több produkcióban is megmutatta már sokoldalú tehetségét. Rendszeres szereplője lett a Mi kis falunknak is, de számos egyéb magyar produkcióban is találkozhattunk vele. Deák Kristóffal 2022 után ismét közös mozit készítettek, Egykutya címmel, melyben eddigi pályafutása egyik legerősebb színészi játékát bemutatva, és leglátványosabb testi-lelki átalakulásán ment keresztül. Ennek a filmnek az apropóján készítettünk Döbrösi Laurával interjút a szerep nehézségeiről, a film készítésének izgalmairól, és persze a színésznő életének más fontos részeiről is.

Az idei CineFesten az Egykutya egy fontos díjat már elnyert, hiszen az internetes közönségszavazáson ezt a filmet választották a legjobbnak a nézők. Mi volt az első reakciód, amikor megtudtad?

Nagyon-nagyon boldog voltam, mert mi ezt a filmet az embereknek készítettük. Tényleg azért vágytunk rá, hogy filmet készítsünk ebből az előadásból, mert azt éreztük, hogy az Egykutya mondatait minél több embernek hallania kell. És az, hogy a közönség veszi a lapot és érti az üzenetet, ez a legnagyobb sikerélmény számunkra. Ezzel a közönségdíjjal indítani a film forgalmazását felemelő és boldogító érzés volt.

Mi lehetett az, ami ennyire elnyerte a közönség tetszését, hogy egy ilyen erős mezőnyben a ti filmetek diadalmaskodott?

A közvetlensége. Nagyon közelről és nagyon szívből mondjuk, amit mondunk, és nagyon őszintén „emberi nyelven” tesszük ezt. Bíztunk benne, hogy ez működni fog, el fogja vinni és repíteni a filmet. Szerintem ez talál be. Valamint az a szeretetteljes csillagállás és együttműködés és összekapaszkodás, amiben a film megszületett. Szerintem ez is átviláglik a vásznon.

A PopUp Produkcióval2020 óta játsszátok az Egykutya című darabot, melyből most a filmes adaptáció is elkészülhetett. Hogy fogadtad a hírt, amikor megtudtad, hogy a színház után, most már a filmvásznon is életre keltheted Patikát?

Annyira nem lepődtem meg, mert ez a színházi előadás saját gyerek. Mi, a színészek hoztuk létre négyen, és bábaként segítettük végig azt is, hogy ebből film legyen, lehessen. Közelről néztem a folyamatot, ahogy az ACG Reklámügynökség, amelynek recepcióján 3 évig játszottuk sikerrel a darabot, beállt mögé, mint támogató. Aztán azt, ahogy Alexa és Endre (Szerk.: Mentes Endre, az ACG Reklámügynökség alapító partnere) felkérik Deák Kristófot, akit én már jól ismertem, tehát az ő oldaláról is hallottam a sztorit, láttam megszületni ezt a „babát”. Szép teremtés volt. Reménykedtem, szurkoltam, ha kellett, segítettem döntést hozni, vagy közös nevezőre jutni, szóval megtettem mindent, amit tudtam és amit épp kellett, hogy támogassam ezt az egészet.

Deák Kristóffal beszéltük, hogy szinte minden karakter változott valamennyit az évek során. Patika esetében ez mennyire figyelhető meg? Mekkora különbség van, - ha van -, a színházi és filmes karakter között?

Mélyről indultam, amikor megformáltam Patikát 2020-ban. Akkor én magam sem voltam jó állapotban, egy „sötét helyen”, nehéz élethelyzetben voltam. Érdekes módon, ahogy önismereti és terápiás folyamataimban kezdtem összerakni a saját életemet, annál mélyebbre mertem menni Patika fájdalmában, a magányában, a gyászában, és a szégyenében. Egyre jobb volt szembenézni a nehéz érzésekkel, és szerintem egyre szebben és organikusabban meg tudtam formálni ezt a karaktert, ahogy én magam is gyógyultam. A filmre csak egy kicsit össze kellett kapni a játékot. A színházban nagyon szabadjára engedtük magunkat, elrajzoltuk a karaktereket, nagyon kísérletezőek voltunk. Minden előadásban improvizáltunk, minden este új dolgok születtek és ezekből ki kellett választani a legjobbat és a legjobban működőt mozivászonra vinni. Ez nagy kihívás volt, de szerintem jól megmaradt Patika esszenciája.

Sokak szerint az egyik legerősebb testi-lelki átalakuláson te mentél át ehhez a szerephez. Az életvidám, gyönyörű, fiatal színésznőből egy kissé fura, zárkózott, a saját világában megbúvó nővé változtál át. Mennyire volt nehéz átszellemülni? És bár nem volt annyira új ez a szerep, mégis 14 napon át ebben a karakterben kellett létezned. Sok színészt megvisel egy-egy ilyen átalakulás. Nálad is akadtak ilyen nehézségek?

Ez egy megterhelő szerep. Olyan érzés, mint egy nagyon-nagyon szűk ruha, amibe belepréseled magad, és szorít és húz össze. Ettől pedig már könnyű is benne maradni és benne lenni, mert annyira összeszorít Patika, hogy ott bent már nem nagyon tudsz „rosszat mozdulni”, ami meg valahol megnyugtató. Emlékszem, hogy a színdarabban minden előadás után alig vártam, hogy letépjem magamról azt a szürke garbót, amiben az előadást játszottam, mert azt éreztem, hogy már megfulladok. Ehhez képest ebben az állapotban lenni 14 napon keresztül, napi 12 órában, na, ez keményebb volt, mint hittem. Hetek, ha nem hónapok kelletek, hogy kiheverjem a forgatást.

Aztán kis pihi után volt még néhány előadás - ezeken meg persze úgy éreztem, sokkal jobban esik és jobb is vagyok, mint valaha! (Nevet) Persze az ember belejön a nehéz szerepekbe is, megismeri, megszokja, aztán könnyen le- és fölveszi már ezeket a karaktereket, de a film kedvéért azért lementem még egyszer abba a mélybe, ahonnan Patikát legelőször felhoztam, és ott nagyon rossz lenni. Örülök, hogy vége.

Te is említetted, hogy Deák Kristóffal nem ez az első közös filmed. Mennyire könnyítette meg a munkát, hogy már dolgoztatok együtt?

Nagyon, de Kristóffal egyébként is könnyű együtt dolgozni. Annak ellenére, hogy sajátos rendezési stílusa van, sok mindent ránk hagy, illetve tőlünk kérdez, mint színészektől, akik őnála jobban ismerik a karaktereket. „Mit gondol erről Patika? Mit mondana itt? Ezt a részt találd ki te!” Jó értelemben dolgoztat meg. Nem csak instrukciókat ad, amiket neked vakon teljesítened kell. Én ezt egyébként is szeretem. Az pedig, hogy egyszer már összebarátkoztunk, még teljesebbé teszi az élményt. Úgyhogy nagyon jó volt újra együtt forgatni.

Karriered során már sokféle karaktert alakítottál és különböző műfajú filmekben mutattad meg tehetséged. A vígjátékoktól kezdve, mint pl. a Mi kis falunk, a drámaibb szerepek, lásd Pacsirta. Az eddigi pályafutásod talán egyik legerősebb színészi produkcióját hoztad Patika szerepében, - amivel többen is egyetértenek-, hogy ha ez egy külföldi produkció lenne, valószínűleg díjesőt, de minimum jelöléseket kapnál. Melyik műfaj áll hozzád a legközelebb?

Mindig az, amelyiket éppen csinálom, mert abban merülök el teljesen. Nagyon szeretek 300%-ig benne lenni abban, amit csinálok. Feloldódom teljesen, nem tartok semmilyen határt, gátat és biztonsági rendszert fenn, hanem mindig teljesen odaadom magam, amikor dolgozom. Mindig abban vagyok, amit éppen csinálok, „fullba nyomom a kretént”. Egyébként Patika egy jó mix, van benne egy csomó „vígjáték-színészet”. A humort is nagyon élveztem benne és a nyomort is abszolút átengedtem magamon, a sorstragédiáját is megéltem. Szóval tényleg mindent szeretek csinálni, és annyira hálás vagyok, hogy mindenféle lehetőség megtalál, és találjon is még meg! Adjanak mindenféle szerepet! Szeretnék gonosz királynőt, buta embert játszani, űrlényt, állatot, mindenféle színeket.

Hogyha választhatnál bármilyen külföldi rendezőt, illetve színészkollégát, ki lenne az, akivel szívesen forgatnál, illetve játszanál együtt?

Imádom Noah Baumbach filmjeit, mostanában pedig Yorgos Lanthimos-on vagyok rajta, aki a Szegény párákat is rendezte. Ez a kissé groteszk, szürreális világ, groteszk és szürreális színészi feladatokkal, nagyon bejön. Ezt a vonalat szívesen nyomnám, illetve mindig mondom, hogy fantasy és sci-fi vonalon is nagyon kipróbálnám magam, ezt a gyerekkori Laura nagyon élvezné. Rengeteg színész és rendező van, akit megnéznék dolgozni, Greta Gerwig, Cate Blanchett, Mads Mikkelsen, Helena Bonham Carter, Adam Driver, Ewan McGregor, jaj, nem is szeretek így kiemelni csak néhányat, mert annyi zseni van…

Akik követnek, azok láthatják, hogy több lábon állsz. Nemrég jött az életedbe az Anima Sound System. Hogy talált meg téged ez a lehetőség?

Ez a legjobb sztori. 11 éves koromban találkoztam az Anima Sound Systemmel. Az Aquanistan (2003) című album volt az első találkozásom az elektronikus zenével. Belezúgtam, a suli diszkóba is mindig vittem az Aquanistant, annyira, hogy el is hagytam a CD-t, a mai napig csak a tokja van meg, azt is rongyosra „DJ-ztem”. Akkor lettem pontgyerekszínész, és hallottam, hogy a Prieger Zsolt szeret színésznőkkel együtt dolgozni. Már akkor azt gondoltam, hogy így, hogy színésznő lettem, egy nap talán az Anima énekese is lehetek majd. Teltek-múltak az évek, egyszer már megkeresett a Prieger egy másik projektre. Nem értem rá, azt hittem, hogy megbolondulok: itt a küszöbön az álmom és nem tudom elvállalni! Évekkel később összefutottunk egy étteremben és odamentem hozzá. Elmondtam neki, hogy gyerekkori álmom az Anima és hogy megszakadt a szívem, hogy a múltkori projektbe nem tudtam elmenni. Ekkor ő felnevetett és azt mondta, hogy: akkor gyere és énekeld el a Tekerd című számot a következő koncertünkön. Elénekeltem, jól sikerült. Majd még egy koncerten újra és ebben a pillanatban az egyik vokalista énekes bejelentette, hogy kilép a zenekarból. Prieger felhívott, hogy van egy hely a zenekarban! Nem derogál-e nekem, hogy háttérénekesként vokáloznom is kell!? Mondtam, hogy ne viccelj! Egyrészt rám fér a gyakorlás, másrészt szerintem vokalistának születtem, imádok szólamban énekelni, együtt énekelni más nőkkel. Az Animában amúgy is nagyon egyenrangú a színpad, persze Bori a vezető énekes, de minden zenész szupersztár. Vannak dalok, amikben megkaptam a főéneket, például a Csinálj gyereket. Ettől mondjuk majdnem elájultam. Gondoltam is, hogy most fel kell kötni a gatyát, mert gyerekkorom himnuszát és a magyar poptörténelem legszebb dalát kell énekelnem mindenki előtt. Eddig ugye otthon énekeltem, titokban. Nyár óta tehát jövök-megyek velük. Vokálozok szépen, sokat gyakorolok. Újra járok énektanárhoz, nagyon komolyan veszem ezt a feladatot, technikailag is. Éneklem a Csinálj gyereket és a Tekerd című számot, valamint hamarosan érkezik az Anima Sound System új albuma, melyen már az én hangom is rajta lesz.

Hogy fogadott a közönség?

Örömmel. Ez teljesen új élmény nekem is, meg nekik is tőlem. Sokan meg is lepődnek. Többször is volt olyan, hogy ismerőseim eljöttek Anima koncenrte, de nem tudták, hogy ott leszek, aztán egyszer csak ott álltam színpadon. Nézték, hogy „Mi van, te mit keresel itt!? Mindenhol ott vagy!?” Amikor előremegyek énekelni, akkor mondjuk épp nem lehet tudni, hogy nekem örülnek annyira, vagy a Csinálj gyereket című számnak, mert ugye amikor az megszólal, az nagyon nagy öröm. Én is mindig majdnem sírok.

Melyik a top 3 Anima-dalod?

A Csinálj gyereket, Vigyél el és a Muezzin.

Végezetül hol láthat vagy találkozhat veled legközelebb a közönség?

Döbrösi Laura: Igen, az Egykutya című filmben. Illetve a Kislányom, mondd, hogy nem igaz című előadásunk fut a Jurányiban. Ha pedig szeretnétek velem más minőségben is találkozni, akkor gyertek hozzám face yogát gyakorolni. Tükörország Face Yoga, kövessetek be, iratkozzatok fel a hírlevelemre a tukororszagfaceyoga.hu oldalon. Október 6-7-8-án lesz egy ingyenes háromnapos online workshopom, ahol mindenki szabadon kipróbálhatja ezt a csodás metódust. Ősszel indul egy hosszabb online tanfolyamom, és karácsonyra is készülök face yogás meglepetésekkel.

És nekünk hogy tetszett az Egykutya?