
Itt a vége?! Olivia Newton-John lánya édesanyja halála után komoly döntésre jutott
Olivia Newton-Johnt először 1992-ben diagnosztizálták mellrákkal. Az énekesnőként és színésznőként is sikeres sztár az elmúlt 30 évben mindent megtett azért, hogy egyre több ember figyelmét hívja fel nemcsak a megelőzés, de a betegség elleni küzdelem fontosságára. És bár szervezete sajnos idén augusztusban végleg feladta a harcot, most úgy tűnik, hogy öröksége nem marad nyomtalanul, hiszen édesanyja elvesztése saját lánya életében is komoly változásokat indított el.
A színésznő lánya, Chloe Lattanzi mindössze 18 éves volt, amikor először kés alá feküdt, hogy megcsináltassa a melleit, amit később számos arcplasztikai beavatkozás követett, majd annyira rákapott a dologra, hogy a karcsúság érdekében még egy bordáját is kivetette. Olivia Newton-John egyetlen gyermeke az évek során szinte felismerhetetlenné vált a sok-sok plasztikától, így most még a legnagyobb rajongóit is meglepte az eddig az épített szépség elveiben erősen hívő Chloe legutóbbi Instagramra posztolt vallomása - ami azóta már lekerült a közösségi oldalról.
A Grease néhai sztárjának 36 éves lánya emellett elárulta azt is, hogy komolyan fontolóra vette azt, hogy idővel a mellimplantátumainak is búcsút int, mivel rájött arra, hogy ezek az idegen anyagok is károsak lehetnek az egészségére. Chloe egyébként az elmúlt közel 18 évben körülbelül 550 ezer dollárt (ez mai árfolyamon durván kerekítve 232 millió forintot jelent) költött arra, hogy elérje azt az álomkülsőt, amire mindig is vágyott, miközben furcsa mód nem ez az első eset, hogy negatív kritikával illeti az általa is előszeretettel használt szépészeti beavatkozásokat.