
Celine Dion súlyos betegséggel küzd? Orvosai tanácsára megszakította turnéját
Amióta elindult a koronavírus, előadók tömkelege maradt munka nélkül, hiszen míg a színészek nem tudtak forgatni, addig a zenészeknek sorra le kellett mondaniuk az összes koncertjüket.
Így volt ezzel Celine Dion is, aki még 2019-ben kezdte meg Courage World Tour című világkörüli turnéját, amit azóta már többször is meg kellett szakítani a koronavírus miatt, most viszont úgy tűnik, hogy nem a pandémia az ok az újabb szüneteltetésnek.
Celine a minap egy hivatalos közleményben jelentette be a rajongóknak, hogy turnéjának észak-amerikai állomásait muszáj törölnie orvosa tanácsára. Az énekesnő ugyanis súlyos izomgörcsökkel küzd, ami az utóbbi időben rosszabb lett, így nem bírná a turnéval járó megpróbáltatásokat:
- mondta Celine, majd hozzátette, hogy már nagyon várja, hogy minél előbb színpadra állhasson, ami a tervek szerint május végén már meg is történhet!
Olvasnál még a témában? Akkor katt a galériára!
A JOY magazin írása.