
Bradley Cooper exe egy lánnyal vigasztalódik
Rengeteg a találgatás, hogy pontosan miért is szakított Irina Shayk Bradley Cooperrel. A tábor eddig két részre szakadt. Az egyik csoport azt mondja, hogy azért, mert Bradley és Gaga összeszűrték a levet. A másik csoport szerint pedig Bradley Cooper anyja volt a ludas, aki túl sok időt igyekszik tölteni a fiával. Ez azonban most kicsit mindegy is, lett ugyanis Irina éppen munkaúton van, ahol úgy tűnik igen jól érzi magát.

Lehet, hogy Donatella észre sem vette, hogy Irina távol áll a búslakodástól, sőt újra kinyílt és boldog. Dolgozik, bulizik és aktív a közösségi média felületein, sőt- baráti kapcsolatait is felújította.
Mivel Stella Maxwel jelenleg Kristen Stewarttal jár, jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mit csinál ilyen közel Irinához, dehát ők régóta barátnők. Legjobb barátnők. Az is igaz, hogy Stella Maxwell mindig ien közel volt a barátnőihez és akivel tehette, azzal általában össze is szűrte a levet. Így volt "barátságban" Miley Cyrussal és Bella Hadiddal is.

Hogy barátság, vagy kicsit több, döntsd el te. Addig is újra nyomatékosítjuk: Bradley Cooper rengeteget veszített.