Borítókép: Emlékszel még rá? Így néz ki ma A bolygó neve: Halál cuki kislánya Forrás: 20th Century FOX

Emlékszel még rá? Így néz ki ma A bolygó neve: Halál cuki kislánya

A Newt nevű kislányt alakító Carrie Henn és Sigourney Weaver nagyon összebarátkoztak az Alien 2 forgatásán!

Ha imádod a horror és a sci-fi műfaját, akkor bizonyára jól ismered az Alien-filmeket is, amelyek első részét (Alien) 1979-ben mutatták be a mozik, ezt Ridley Scott rendezte, Magyarországon A nyolcadik utas: a Halál címen ismeri a közönség. A második (Aliens) 1986-ban érkezett, A bolygó neve: Halál című filmnek már James Cameron volt a rendezője. A harmadik (Alien³), vagyis A végső megoldás: Halál 1992-ben jött ki, a negyedik (Alien Resurrection), az Alien 4. – Feltámad a Halál pedig 1997-ben került a mozikba.

A filmek egyik legnagyobb különlegessége az volt, hogy a korábbi filmes szokásoktól eltérően ezúttal a főhős egy nő volt, Ellen Ripley, akit a nagyszerű színésznő, Sigourney Weaver alakított, akit ezért annak idején Oscar-díjra is jelöltek. A második filmben a hősnő a történet szerint rátalál egy kislányra, Rebecca Jordanre, becenevén Newt-ra, akit az akkor 10 éves Carrie Henn alakított, méghozzá emlékezetesen.

Carrie Henn volt Newt A bolygó neve: Halál című filmben

Bár Carrie Henn karaktere, Newt sajnos a folytatásban már nem szerepelt, mert a forgatókönyvírók úgy döntöttek, a kislánynak a drámai hatás kedvéért meg kell halnia, a fanok nem felejtették el őt, a mai napig sokan emlegetik. „Lenyűgöző élmény volt A bolygó neve: Halál forgatásán lenni, nagyon élveztem minden percét. Azt hiszem a számomra az volt a legjobb, hogy Sigourney Weaverrel dolgozhattam, mert ő egy nagyszerű ember, a legnagyszerűbb, akit ismerek. Nagyon szerencsés vagyok, amiért lehetőségem volt találkozni és együtt dolgozni vele, az első perctől kezdve szerettük egymást. Segített a jelenetek során, hogy a lehető legjobban érezzem magam” – emlékezett vissza a forgatásra egy interjúban Carrie Henn, aki a jó tapasztalatok és a hatalmas hírnév ellenére a film után visszavonult, soha többé nem színészkedett, nem ez volt ugyanis álmai hivatása.

Carrie Henn valójában egész gyermekkorában arról ábrándozott, hogy egy napon tanár lesz belőle, ennek megfelelően választott később főiskolát is, ahol sok más mellett gyermekfejlesztést is tanult. Többször nyilatkozott arról, ezt a hollywoodi filmes berkekben sokan nem akarták megérteni és elfogadni, nem hitték el, hogy nem akar színésznő lenni. Persze Sigourney Weaver nem tartozott közéjük, a világsztár a mai napig Carrie egyik legjobb barátja. Ami pedig a magánéletét illeti, Carrie egyébként 2005 óta él boldog házasságban Nathan Kutcherrel, akitől egy gyermeke született. Ha minden igaz, jelenleg az Egyesült Államokban él és egy általános iskolában tanít.

Most pedig íme 8 gyerekszínész, akinek sikerült felnőttként is karriert építenie!