
Gondoltad volna? Anne Hathaway ezért a csókpartneréért a leghálásabb Hollywoodnak
Anne Hathaway közel 25 éve van a pályán, és ebben az időszakban többek közt egy Oscar-, egy Golden Globe- és egy BAFTA-díjjal is jutalmazták tehetségét, ő pedig azóta is szorgalmasan bizonyítja azt, hogy helye van az A-listás sztárok sorában.
A csókjelenetek mára már mondhatni mindennapossá váltak a filmiparban, ám ennek ellenére is vannak olyan sztárok, akik a mai napig is kényelmetlenül érzik magukat egy-egy felvétel során. Anne Hathaway is hasonlóan érzett, amikor először találta szembe magát ezzel a színész feladattal, sőt mi több, elég váratlanul is érte, amikor arra kérték az egyik meghallgatáson, hogy csókolja meg partnerét: „Valójában az első filmes csókom 16 éves koromban volt. Nem is mondanám filmes csóknak, inkább az első színpadi csókomként írnám el. Egy próbaepizódot készítettem a Foxnak, amiből aztán egy sorozat lett, a Légy valódi! címmel. És annyira féltem, hogy az előtte lévő két hetet végig izgultam. De mostanra mondhatni, hogy igazi csókjelenet veterán lettem.”
Na de kitől is kapta a legjobb filmes csókját?
Anne Hathaway egy interjúban elárulta, hogy gyakorlatilag minden színész, akivel együtt dolgozott, próbált "valódi" csókot adni neki, egyetlen kivétellel. Ezt a kivételt úgy jellemezte, mint azt a kollégát, aki sosem próbált a nyelvével túl mélyre menni a közös jeleneteikben. „Néha dolgozol olyan színészekkel, akik nagyon kedves emberek, de elég furcsa ösztöneik vannak, ha csókjelenetekről van szó. Szeretnék kicsit túlságosan is valóságossá tenni, ha érted, mire gondolok.” Azonban James McAvoy-val a Jane Austen magánélete című 2007-es film készítésekor egészen más volt a helyzet: „James, közvetlenül a kezdés előtt rám nézett, és azt mondta: »Csukott száj, nincs nyelv!« Általában én szoktam ezt mondani másoknak, úgyhogy öröm volt vele dolgozni” - mesélte. Esetük pedig nagyon jó példa arra, hogy a képernyőn a diszkrét csók is képes hozni a filmvásznon is érezhető kémiát, hiszen a színészek elkötelezettsége az alkotás iránt, az az igazi kulcs a sikerhez és bizony jó azt hallani, hogy a szórakoztatóipar világában is akadnak még igazi úriemberek.
